Erdélyi magyar játékossal erősít a Temesvár


A 31 éves center Nagyváradról teszi át székhelyét a Béga partjára.

A Temesvári SCM csapatában folytatja pályafutását Lázár László. A 31 éves center legutóbb a bajnoki címvédő Nagyvárad csapatát erősítette.

A 210 centiméteres Lázár Szent László városában született, itt is kezdett el kosarazni. Nagyváradról aztán Jászberénybe szerződött, majd Romániába hazatérve szerepelt a Marosvásárhely és a Pitesti csapataiban, majd visszatért Nagyváradra. Ahol tagja volt a legutóbbi két szezon bajnokcsapatának.

Temesvárra szerződve a klub hivatalos honlapjának elmondta, az utóbbi hetekben csak egyéni edzéstervet követett, ezért fizikailag el maradva csapattársaitól, de bízik benne, hogy a bajnokság kezdetéig utoléri önmagát.

Lázár a temesváriak hetedik igazolása a nyáron Mirel Dragoste, Bogdan Popa, Anders Abu Teir,  Troy Franklin, Adam Mirkovic és Amaury Gorgemans után.

foto: http://bc-tm.ro

A rovat legfrissebb hírei