Oda a pályaelőny


A jó játék ezúttal nem volt elég.

Hiába játszott jobban ellenfelénél a Csíkszeredai Imperial Wet a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjének második mérkőzésén a Galaci United rendre visszajött a meccsbe, majd a hosszabbítás utolsó másodperceiben a győztes gólt is megszerezte.

Lélektani előnyben volt a Csíkszeredai Imperial Wet a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjének második összecsapása előtt, hiszen egy nappal korábban 6–3-as győzelmet arattak az első meccsen a Galaci United ellenében.

Viszont, ahogy megszokhattuk egy többfelvonásos döntő alkalmával, egyik meccsről a másikra bármi megtörténhet. És itt fontos, hogy nagyon gyorsan ott van a javítási lehetőség egyik vagy másik alakulat számára.

Így volt ez a döntő második meccsének alkalmával is. Az összecsapást nagyon taktikus játékot hozott, egyik fél sem mert sokat kockáztatni az első percekben. Bár némileg veszélyesebb játékot mutattak a Cosmin Gherman által felkészített hazaiak. A hazai akciókat a vendégek legtöbb alkalommal szabálytalanságok által tudták megakadályozni, így nem volt csoda, hogy a 10. percben  máris kigyűlt a vendégeknél a csapathiba, majd a 13. percben jöhetett a 10 méteres büntető is, sőt Craciun második sárga lapjával emberelőnyben is játszhattak. A büntetőt Dos Santos végezte el, hibátlanul. A Galac úgy nézett ki, hogy ekkor megtört, ám az Imperial sem erőltette a támadásokat, inkább a biztos védekezésre koncentrált.

A fordulást követően változtatniuk kellett a galaciaknak. A szokásos vészkapustaktikához nyúltak és a 25. percben Araujo mattolta a hazai védelmet. A folytatásra megrázta magát az Imperial. Sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, ám Dinicuta nagy napot fogott ki. A 36. percben viszont már ő is tehetetlen volt. Dos Santos duplázott, kihasználva egy védelmi hibát. A vendégek viszont nem adták fel és Araujo két percre rá egyenlített.

És mivel a folytatásban senki nem mert kockáztatni, jöhetett a kétszer öt perces hosszabbítás. Az Imperial nagyot húzott és azonnal a vészkapus taktikához nyúlt. Ebből viszont nem a csíkiak hanem a vendégek szereztek gólt és Burdujel emelt az üres kapuba. Erre hamar jött a válasz Dos Santos spiccel lőtte meg a mesterhármasát. Alig egy perc múlva már az előny újfent a csíki csapatnál volt: Matei passzába Araujo ért bele rossz ütemben.

A hosszabbítás második fele viszont már nem a csíkiakról szólt, ami a gólokat illeti. Előbb Crisan egyenlített, majd a meccs végéhez közeledve Küsmödi állítólagos műesésért megkapta a második sárgáját. Bravúr kellett a hátrány kivédekezéséhez. Ez pedig nem is jött össze: 11 másodperccel a vége előtt Crisan talált be a hazai hálóba.

A Galac összesítésben kiegyenlítette a párharcot, amely a Duna-parti városba költözik át.

Döntő, 2. mérkőzés
Csíkszeredai Imperial Wet – Galaci United 4–5 (1–0, 1–2, 2–1, 0–2) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Dos Santos (13., 36., 43.), Araujo (44., öngól), illetve Araujo (25., 38.), Burdujel (42.), Crișan (48., 50.).
Kiállítva: Küsmödi (49.), illetve Crăciun (13.).
Imperial Wet: Farkas – Lașcu, Duque, Miklós, Uhelliton, Küsmödi, Dos Santos, Pânzaru, Matei, Bíró, Iszlai. Vezetőedző: Cosmn Gherman.
United: Dinicuță – Tacot, Burdujel, Crăciun, Araujo, Cireș, Ignat, Cojocaru, Cojoc. Vezetőedző: Florin Ignat.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.

A további műsor
3. mérkőzés, április 24.: Galaci United – Csíkszeredai Imperial Wet.
4. mérkőzés, április 25.:  Galaci United – Csíkszeredai Imperial Wet
5. mérkőzés, ha szükséges, május 1.: Csíkszeredai Imperial Wet – Galaci United

Fotó: Imperial Wet Futsal / facebook / Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei