Hatalmas balhé Medgyesen – gól, nem gól, gól


Szezonbeli második legsúlyosabb vereségét szenvedte el Bálint László csapata.

Őrült tempóban robog a román labdarúgó élvonal, a televízió nevű „szörnyeteg” – amely a Liga 1 legtöbb csapatának túlélését garantálja a jogdíjak révén – egymás után „falja” a fordulókat. A Hermannstadt például tíz nap alatt már a negyedik mérkőzését vívta kedden. És nincs megállás, a következő három fordulót is lezavarják 11 nap alatt. Ilyen körülmények között nehezen várható el csúcsteljesítmény – játékostól, de még játékvezetőtől sem. Mindez azonban nem mentség arra, ami Medgyesen történt.

Az egykori szász városban a nagyszebeni Hermannstadt fogadta a medgyesi Gaz Metant – íme a román labdarúgás egy másik abnormalitása. Mivel saját stadionja három éve épül(get), a Hermannstadt a megyei rivális otthonában kénytelen lejátszani elvileg hazai mérkőzéseit. (És nem ők az egyedüliek, akik hasonló helyzetben vannak a Liga 1-ben) Magyarán: az elvileg vendég együttes volt otthon, a papíron hazai együttes pedig idegenben. Ugye értik...

Na de térjünk át magára a mérkőzésre, ahol több érdekes dolog is történt. A vezetést Ricardo Valente szerezte meg a „vendégeknek” a 20. percben egy szöglet utáni fejessel és ő volt az, aki a 45. percben beállította a 2-1-es végeredményt. Mindkét találatot Ronaldo Deaconu készítette elő, aki az előző fordulóban is két assziszttal járult hozzá a Gaz Metan győzelméhez.

Az igazán érdekes dolgok azonban a kettő között történtek, főszerepben két Petrescuval. Petrisor, a Hermannstadt támadója előbb ritkán látható amatőr módon lőtt egy büntetőt, amelyet Razvan Pesca anélkül hárított, hogy el mozduljon a gólvonalról. Néhány perccel később aztán Petrisor jól eltalált 17 méteres lövéssel kiegyenlített (3.35-nél). Radu Petrescu játékvezető elsőre meg is adta a találatot, majd asszisztense jelzésére les miatt érvénytelenítette. Ahogy az lenni szokott, jókora tumultus alakult ki a bíró körül – aki aztán meggondolta magát és mégis megadta a gólt! Amely centiméteres lesről született…

A nap másik találkozóján az előző etapban pont a Hermannstadtól kikapó UTA Arad elszenvedte szezonbeli második legnagyobb arányú vereségét Argesen. Tíz perc elteltével ugyan Cristian Albu révén Bálint László csapata került előnybe, öt perccel később azonban Robert Grecu egy pazar csavarással egyenlített, majd a 38. percben Stephan Draghici ollógólja már a hazai vezetést jelentette. A hajrában aztán egy kontra és egy elképesztő védelmi hiba után Cristian Dumitru kettőre emelte a hazaik előnyét, majd a ráadás pillanataiban Cephas Malele állította be a 4-1-es végeredményt.

fotó: www.facebook.com/GazMetanMediasOficial

A rovat legfrissebb hírei