Utál szaladni, ezért 127 kilométerig meg sem állt


A futás csak kihívás, a helyezés csak statisztika, vallja a bajnoki ezüstérmes erdélyi ultrafutó.

„Az elején azt hittem, keményebb lesz, de igazából könnyű volt”, mondja megkeresésünkre Kurtinecz Brandon, aki április harmadik hétvégéjén ezüstérmet szerzett a román ultrafutó országos bajnokság 12 órás számában. Pedig ez volt élete első komoly versenye…

„Úgy terveztem, hogy 80 kilométer körül megállok pihenni. De a tapasztaltabb társak nem engedték, hogy leüljek. Így kétszer gyorsan elvégeztem fiziognómiai dolgomat és mentem is tovább”, eleveníti fel a bajnokság eseményeit. „A helyezés nem érdekelt, az volt a személyes célom, hogy érjem el a 120 kilométert. De a százzal is elégedett lettem volna”, mondja mosolyogva.

Pedig Kurtinecz Brandon nem szeret szaladni! Ezt ő maga állítja. „Utálok szaladni! De rájöttem, hogy ez a legnagyobb kihívás számomra. Pedig az első 500 métert nehezen teszem meg, pokolba kívánom az egészet. Az jár a fejembe, mégis mit keresek én itt?”
A Kolozsváron élő és edző fiatalember korábban több sportágat is kipróbált, de a futás hozta el neki az önmegvalósítás élményét. Mindez úgy kezdődött, hogy édesapjával, aki kerékpáron kísérte, egyszer elszaladt szülővárosától, Sárközújlaktól Szatmárnémetiig. Oda-vissza. Ez megközelítőleg 54 kilométer. Ekkor 18 éves volt.

„ Szeretem feszegetni saját határaimat”, vallja Brandon, akinek célja éppen ezért az, hogy legkésőbb jövőre már a 24 órás versenyszámban tudjon elindulni. Csak összehasonlításképpen, ennek a számnak a győztese, Filipov Iulian idén 277,48 kilométert megtéve nyert.

Célja érdekében Brandon edzéspenzumát is heti 200 kilométer fölé igyekszik emelni. De nem mindennap csak szalad és szalad. „Minden napi edzés más és más. Nem csak arról van szó, hogy minden nap szaladok. Az edzésprogramomat, a diétámat, a táplálkozásomat mind magamtól tanultam, saját magamnak alakítom ki”, enged betekintést mindennapjaiba.

„Az igazi ultramaraton szerintem 12 óránál kezdődik. Célom, hogy minél hamarabb el tudjak indulni a 24 órás versenyeken. Az országos bajnokság előtt az új klubom vezetői, mikor megtudták, hogy ez első 12 órás versenyem, azt mondták, nem fogom tudni teljesíteni. Erre 127 kilométert szaladtam és második lettem. De számomra a helyezés nem cél, csak statisztika. Azt, hogy hol is tartasz igazán, a megtett táv mutatja meg! Engem csak ez motivál!”, mondja Kurtinecz Brandon.

fotók: https://www.facebook.com/brandon.kurtinecz.1/photos

A rovat legfrissebb hírei