Diószegi elárulta, mennyi pénzre lenne szüksége a bajnoki címhez


A Sepsi tulajdonosa beszélt Grozavu, Stefan és Nouvier helyzetéről is.

Amikor 2010-ben három barátjával megalapította a Sepsi OSK csapatát, nem is álmodott arról, hogy a román élvonalba tudnak jutni, idézte fel a bő egy évtizeddel korábbi eseményeket és gondolatait a Gazeta Sporturilornak adott interjújában Diószegi László. Időközben a piros-fehérek immár negyedik idényüket tapossák a Liga 1-ben, ahol jelenleg a harmadik helyért vannak harcban.

Ha öt millió euróval több állna rendelkezésére, a Sepsi a bajnoki címért is versenyben lenne, állítja Diószegi, aki szerint a jelenlegi realitás a hatodik hely környéke lenne. Az augusztusra elkészülő új stadion azonban arra kötelezi a Sepsit, hogy stabilan az első négy között végezzen, véli a tulajdonos. Aki azt is elárulta, a koronavírus-járvány okozta helyzet mintegy 20%-os kiesést okozott klubjának, amelynek költségvetése 6 millió euróról 5,2 millióra esett vissza.

A klubtulajdonos arról biztosította a szurkolókat, hogy Leo Grozavu vezetőedző nyáron lejáró szerződését meg fogják hosszabbítani. A keret kapcsán kiemelte, hogy Pavol Safranko eligazolását nagyon sajnálja, Florin Stefant és Bryan Nouvier-t pedig azért engedte el a klub, mert a játékosok elismerték, „gondolataik másutt járnak már”. Simone Rapp viszont nem bizonyított, de további 5-6 játékos távozása is várható még – de nem az alapemberek közül, ígéri Diószegi. A következő napokban két új igazolás bejelentését is belebegtette a már megszerzett Cristian Barbut és Catalin Golofca után, akit végleg leigazoltak a Kolozsvári CFR-től.

„A legnagyobb hiba, amit eddig a labdarúgásban elkövettem, hogy hiszek az emberekben, mert így neveltek szüleim”, vallja az újság által „atipikus klubtulajdonosként” jellemzett Diószegi. Akinek elmondása szerint számára a Sepsi jelenti a „Mindent.”

fotó: www.facebook.com/laszlo.dioszegi.7

A rovat legfrissebb hírei