Sepsi OSK: Fennállása legjobb helyezése


Nincs meg a bronzérem.

 Az utolsó szalmaszál. Így lehetett jellemezni a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vendégszereplését az Academica Cliniceni otthonában.

A Sepsi OSK ugyanis a román élvonalbeli bajnokság harmadik helyére pályázott, amely párharcban  hárompontos hátrányba került a CSU Craiovával szemben.
 
Az OSK számára az egyetlen esély a harmadik helyre még az utolsó forduló előtt az lehetett, hogy legalább pontot szerezek a Cliniceni vendégeként.
 
Ennek megfelelően a háromszékiek az első percektől kezdve igyekezett irányítani a játékot, amely többé-kevésbé össze is jött, hogy a 13. percben megszerezzék a vezetést. Egy szögletet követően Aganovic bólintott a kapuba. A vendégek öröme viszont nem tartott sokáig miután Tanase egyenlített két percen belül. Szintén egy fejes góllal. 
 
A gyors gólváltást követően némiképp élénkebb lett a játék, de kevés lehetőség adódott a kapuk előtt, amelyeket a két hálóőr magabiztosan hárított.
 
A második felvonásra némiképp változtatott a játékán a házigazda Cliniceni és ez nem igazán feküdt az OSK-nak. Ennek eredményeképpen jött is a vezető hazai találat. Chuncukov állított meg egy kibontakozó vendég támadást, majd 22 méterről bombagólt szerzett.
 
Leo Grozavu szinte azonnal, négy percen belül, egyszerre hármas cserét hajtott végre. Az OSK támadásai viszont a folytatásra is körülményesek voltak, nem igazán tudták azt a focit játszani, amellyel veszélyt jelenthettek volna a hazai kapura. Végül a hajrában megvolt a lehetőség az egyenlítésre, de Dumiter ziccert rontott.
 
Ezen vereséggel eldőlt, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a negyedik helyen zárja a Liga 1. 2020/2021-es küzdelmeit az utolsó forduló eredményeitől függetlenül. Egyben fennállása legjobb helyezését érte el a székelyföldi alakulat.
 
Ugyanakkor ezen vereséggel és a negyedik hellyel még nem úszott el az európai kupaküzdelmekben való részvételi jog. Ehhez elsőként a CSU Craiova szombaton be kell húzza a Román Kupát az Astra Giurgiu ellen.
 
Liga 1., felsőház, 9. forduló
Academica Cliniceni – Sepsi OSK 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Tanase (15.), Chuncukov (54.), illetve Aganovic (13.).
 
Fotó: prosport.ro

A rovat legfrissebb hírei