Egyenlített a Nagyvárad – 13 „magyar” gól az első négy meccsen


Izgalmas aranycsata, eldőlni látszik a bronz sorsa.

A döntőkhöz ért a román férfi vízilabda-bajnokság, az eddigi négy találkozón pedig rendkívül fontos szerepet játszottak az erdélyi magyar játékosok. A három győzelemig tartó küzdelemben a Nagyvárad és a Steaua kiélezett harcot vív egymással az aranyért, míg a kisdöntőben a Dinamo már két meccs után közel került a bronzéremhez.

Az aranyéremért folyó küzdelem első két mérkőzésén a Steaua volt a házigazda, de a fővárosiak csak az első találkozót tudták megnyerni 8-4-re, többek között Vancsik Levente két góljának is köszönhetően. A második találkozón viszont a Nagyvárad 12-9-re nyert, ezen az összecsapáson a hazaiaknál Vancsik és Szabó Levente, a vendégeknél pedig Czenk Ferenc is eredményes tudott lenni egyszer-egyszer.

A következő két összecsapást május 29-én és 30-án rendezik, ám ezúttal Czenk, Kováts Viktor és Orsós Richárd csapata lesz a házigazda.
Az aranycsatával szemben a bronzéremért folytatott harc eldőlni látszik, mivel a Dinamo eddig mindkétszer legyőzte a Rapidot: előbb egy hihetetlen gólgazdag mérkőzésen 22-11-re, majd 13-5-re. Az első találkozón Kari Péter 3, a másodikon Demeter Szilárd 3, Kari pedig 2 góllal járult hozzá csapata győzelméhez.

A következő két találkozót 28-án és 29-én rendezik, immáron azonban már a Rapid otthonában.

fotó: csmoradea.ro

A rovat legfrissebb hírei