Három új játékos a fedélzeten


Erősítésbe kezdett a GYHK.

Újfent nagy a mozgás a Gyergyói HK jégkorongcsapatánál. Nemrég írtunk róla, hogy a klub szakvezetése két felkészülési mérkőzést kötött le, amely során Érsekújvárral és a Hydro Fehérvár AV19-el fognak megmérkőzni. Ezen kívül további három-négy találkozó van kilátásban.

Ráadásul a szerződéssel rendelkező sportolók – Ruczuj Gellért kapus, Ferencz-Csibi Róbert, Fejes Nándor, Imre Patrik és Kozma Zsolt hátvédek, Benedek Roland, Biró Gergő, Lázár Kain, Péter Zsolt, Silló Arnold, Szabó Krisztián és Szigeti Ákos – Szilassy Zoltán, Góga Attila és Jukka Kontsas edzők irányítása alatt elkezdték a közös munkát a soron következő szezonra a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csíkkarcfalvi központjában.

A fent említettek mellett három új, ráadásul fiatal, játékos jelent meg az edzéseken, akikkel sikerült megegyeznie a klub vezetőségének. Ráadásul mindhárman hazai sportolók. Ketten a Sapientia U23 csapatától érkeznek, míg egy Székesfehérvárról tér haza.

Császár Hunor a Fehérvári Titánoktól tér vissza Székelyföldre, Tódor Csaba és Demeter Arnold a Sapientia U23 csapatától igazol haza Gyergyószentmiklósra.

Demeter Arnold 19 éves, gyergyószentmiklósi kapuvédő, aki 14 éves korában igazolt Csíkszeredába, ahol a romániai és magyarországi utánpótlás bajnokságokban fejlődött, majd a Sapientia U23 együttesében szerzett tapasztalatot a felnőttek között.

Tódor Csaba ugyancsak gyergyószentmiklósi, itthon nőtt fel, és két éve már az Erste Ligában is bemutatkozhatott a GYHK mezében. A 21 éves hátvéd  Sapientia U23 csapatában gyűjtötte tovább mostanig a tapasztalatokat.

A gyors és gólerős Császár Hunor, csíkszeredai születésű játékos és annak ellenére, hogy még csak 21 éves már 4 szezont végigjátszott a Fehérvári Titánok színeiben az Erste Ligában.

A GYHK kerete
Kapusok: Ruczuj Gellért, Demeter Arnold (Sapientia U23, Csíkszeredai Sportklub).
Hátvédek: Ferencz-Csibi Róbert, Fejes Nándor, Imre Patrik, Kozma Zsolt, Tódor Csaba (Sapientia U23).
Támadók: Benedek Roland, Biró Gergő, Lázár Kain, Péter Zsolt, Silló Arnold, Szabó Krisztián, Szigeti Ákos, Császár Hunor (Titánok).
Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Másodedző: Góga Attila.
Kapusedző: Jukka Konstas.

Fotó: gyergyóihoki.ro

A rovat legfrissebb hírei