Már nem válaszolhat Nagyvárad, bajnok a Steaua!


A barikád mindkét oldalán két-két magyar játékos küzdött a bajnoki címért.

A finálé ötödik, mindent eldöntő mérkőzésén a Steaua meglepően könnyedén, 10-3-ra legyőzte a Nagyváradi VSK csapatát, így a Román Kupa után a férfi vízilabda Szuperkupát is megszerezte erdélyi riválisa elől.

A végeredmény ismeretében szinte hihetetlen, de Alex Popoviciu és Ramiro Georgescu révén a nagyváradiak szerezték a találkozó első két gólját. Ekkor még reménykedhettek benne, hogy az első és harmadik meccsen elszenvedett vereségek (8-4, illetve 7-5), valamint a második és a negyedik találkozókon aratott győzelmek (12-9, 8-5) után meg tudják törni a sormintát és megszerezhetik az aranyérmet.

Csakhogy a második negyedben a Nagyvárad gólképtelennek bizonyult, így az első félidő végén a Steaua már 3-2-re vezetett. A mérkőzés második felében aztán már csak egy csapat volt a pályán: a fővárosiak 4-1-re nyerték a harmadik, majd 3-0-ra a negyedik negyedet, így 3-2-es összesítéssel megnyerték a bajnoki döntőt.

Vancsik Levente egy góllal segítette győzelemhez csapatát, amelyben Szabó István ezúttal nem volt eredményes, míg a vendégeknél sem Kováts Viktor, sem Czenk Ferenc nem tudott a kapuba találni, míg a fiatal Orsós Richárdot nem nevezték a találkozóra.

Érdekesség, hogy a képzeletbeli bajnoki dobogó mindhárom fokára felállhat egy magyar játékos, a harmadik helyen ugyanis Demeter Szilárd és Kari Péter csapata, a Dinamo végzett.

foto: www.facebook.com/CSMOradeaPolo

A rovat legfrissebb hírei