Nem bírt Halepékkel az FK
Lesgóllal szerzett vezetést a Farul, az FK Csíkszereda igyekezett kapaszkodni. Izgalmassá tették a hajrát.
Az egyik leghosszabb kiszállására, Konstancára utazott az FK Csíkszereda hiszen a labdarúgó másodosztály hatodik fordulójának záró mérkőzését játszotta a hazai Farul ellen.
A Farul évekkel korábban stabil tagja volt az első ligának, ám csakúgy mint sok más egyesületet sikerült ezt is csődbe vinni, hogy az alapoktól építsék újra. A klub történetének legnagyobb ikonja pedig Gheorghe Hagi, aki viszont nem kívánt a klubba befektetni és inkább külön utassá vált. A Farul most sem szűkölködik nevekben, elég csak edzőjükre Ianis Zicura gondolni, vagy épp Simona Halepre. Utóbbira csak áttételesen, hiszen unokatestvére a 19 esztendős Dimciu Halep is a keret tagja.
Ő viszont csak a kispadon kapott helyet és onnan azt láthatta, hogy az újonc FK Csíkszereda bátran állt bele a meccsbe, ám alig tíz perc után mégis a hazaiak hagytak ki egy óriási ziccert: Stoica került szemtől szembe Bordással, ám utóbbi parádésat mentett. Kiegyenlített mezőnyjáték vette kezdetét, hogy a 22. percben Erdei jobboldali centerezését Veres bólintsa mellé, majd nyolc percre Barta fejesénél már nagyot kellett védjen a hazaiak portása Mutiu. A félidő hajrájához közeledve a hazaiak megszerezték a vezetést. Patrick Petre jobboldali szabadrúgására jól érkezett a hosszúba Lica és felavatta Bordást. A gólt viszont érvényteleníteni kellett volna, hiszen Bordás előtt, Antoche állt lesen, zavarva a kapu kilátását. A játékvezető ezt nem tette meg és szabályosnak ítélte a gólt.
A második felvonásra egy magabiztosabb konstancai csapat jött ki a pályára és sikerült számukra az FK támadásait már a középpályán megszűrni. Elől pedig veszélyesek maradtak. Stoica egymaga volt a veszély, aki előbb szabadrúgásból, majd újból egyes egyedül Bordással nem tudta megoldani a házi feladatát, hogy végül második szabadrúgását is kitolja a vinkliből a csíki kapus. A meccs végéhez közeledve cserékre szánta el magát Valentin Suciu és ez jót tett. Takács rögtön helyzetbe is került. Az FK viszont fokozatosan kinyílt és az első adandó alkalommal, egy ellentámadásból, Stoica sokadik helyzetét belőtte. Hodgyai hamar válaszolhatott volna, de a 78. és a 85. percben is kimaradt egy-egy helyzete.
Győzelmével a Farul fellépett a 11. helyre, míg az FK a 17., kiesést jelentő helyre, szorult. Az FK eddig idegenben nem szerzett pontot, sőt még gólt sem szerzett, így pedig nagyon nehéz lesz pontokat szerezni.
II. Liga, 6. forduló
Konstancai Farul – FK Csíkszereda 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Lica (38.), Stoica (74.)
FK Csíkszereda: Bordás – Palmes, Mitra, Lalic, Majzik, Veres, Eder, Barta (63. Antal), Erdei (Takács 66.), Bara, Bajkó (Hodgyai 66.).
A forduló további eredményei
CS Mioveni – Bukaresti Metaloglobus 2–2
Sportul Snagov – Dunărea Călărași 0–2
Pandurii Lignitul Târgu Jiu – Gloria Buzău 0–0
Concordia Chiajna – Resicabányai CSM 2–1
Turris Turnu Măgurele – Temesvári Poli 2–0
Bukaresti Daco-Getica – FC Argeș Pitești 0–2
Bukaresti Rapid – Viitorul Pandurii Târgu Jiu 1–2
Temesvári Ripensia – Petrolul Ploiești 0–1
A Kolozsvári U – Aradi UTA mérkőzést elhalasztották!
Fotó: fkcsikszereda.ro