Holland élvonalbeli klub csapatkapitányával erősít a CFR


A marokkói utánpótlás-válogatott a bajnok negyedik nyári igazolása.

Marokkói származású, Belgiumban született középső középpályást igazolt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata: Anas Tahiri érkezését a klub csütörtök délután jelentette be hivatalos Facebook-oldalán.

A 26 éves Tahiri Brüsszelben született és a belga Lierse Sk-ban nevelkedett, innen került 2018-ban a holland Waalwijkhoz. Az előző szezonban csapatkapitányként 33 meccsen lépett pályára, ezeken egy gólt és 4 gólpasszt jegyzett. A holland élvonalban összesen 56 találkozó, 5 találat és 5 assziszt szerepel a neve mellett. Tahiri korábban szerepelt a marokkói U23-as válogatottban, a mértékadó transfermarkt.de oldal pedig 650.000 euróra becsüli értékét. A kolozsváriak viszont nem fizettek érte egyetlen centet sem, tekintve, hogy lejárt a szerződése a Waalwijknál.

Tahiri a zsinórban negyedik bajnoki címét megnyerő „vasutasok” negyedik nyári szerzeménye és a harmadik, aki előző csapatánál csapatkapitány volt Rasid Buhenna (Sepsi) és Jonathan Rodriguez (Botosani) után. Rajtuk kívül Cristian Figueiredo kapus érkezett még a Hermannstadtól. A távozók listáján egyelőre a végleg a Sepsinél maradó Catalin Golofca, valamint a 38 éves Paulo Vinicius szerepel.

A kolozsváriak közben szerdán már elkezdték a felkészülést a következő szezonra az új edző, Marius Sumudica vezetésével.

fotók: cceit.com/www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei