Farkaslaki győzelem a Székely Vágtán


Kétszeri módosítás, majd Villámlás a győztes.

 A bizonytalan időjárás miatt kétszer változott a Székely Vágta döntőjének időpontja, az időpontmódosítás viszont semmit nem vett el a döntő izgalmából: négy, mindenre elszánt lovas állt a rajthoz, hogy végül ő emelhesse a magasba a Székely Vágta vándorszablyáját. A jubileumi rendezvényt Farkaslaka lovasa, Tamás Csaba nyerte Villámlás nyergében.

Sepsiszentgyörgy, Kézdialmás, Farkaslaka és Kézdivásárhely lovai és lovasai feszültek egymásnak, mindenkinek van, mivel dicsekedni: Fazakas János-Alpár (Sepsiszentgyörgy) 2019-ben nyerte a Székely Vágtát; Kézdialmás lova (Hilton Haragos) tavaly negyedik helyezést ért a budapesti rangadón; a farkaslaki Tamás Csaba 2018-ban első lett, 2019-ben második a Székely Vágtán; Ugron Attila (Kézdivásárhely) pedig 2012-ben és 2017-ben is harmadik lett. Így egyik lovasnak sem kellett bemutatni a pályát, és az is világos volt számukra, hogy mi a verseny tétje. Nem így lovaknak, akik mind első alkalommal futottak a Székely Vágta döntőjében.
 
Felfokozott állapotban közelítettek a startzónába a lovasok, ahogy pedig a harang megkondult, fejvesztve vágtáztak a győzelemért. Az első félkörben még nagyon egyben voltak, azonban Tamás Csaba már akkor az élre tört. Szorította hátulról Libertényi Péter Hilton Haragossal, és rögtön mellettük volt Fazakas János-Alpár és Ugron Attila is, semmi nem dőlt el az első körben. Kézdialmás lovasa előzni próbált, sikertelenül, közben Tip Top és Marsal Szultán fáradni kezdtek, visszavettek egy picit a tempóból. A sepsiszentgyörgyi képviselő minden erejével futotta a köröket, a kézdivásárhelyi versenyző viszont lemaradt a hármastól, az utolsó körben pedig már csak az volt a kérdés, hogy Kézdialmás lovasának sikerül-e átvenni a vezetést. S bár Hilton Haragos nagyon küzdött, a bravúr nem sikerült, így Villámlás magabiztosan futott be elsőként, így nyerve meg a 10. Székely Vágtát.
 
Második helyen végzett Libertényi Péter és Hilton Haragos (Kézdialmás), harmadik lett Fazakas János-Alpár és Tip Top (Sepsiszentgyörgy), negyediknek ért célba Ugron Attila és Marsal Szultán (Kézdivásárhely).
 
Fotó: szekelyvagta.ro

A rovat legfrissebb hírei