Pótolták Cooke-ot


Finn kapus a kanadai helyett.

 Június végén teljesen váratlanul a Gyergyói HK kapusa Jordon Cooke bejelentette, hogy nem tölti ki a hátralevő egyéves szerződését a piros-fehéreknél és szögre akasztja a korcsolyát.

Az Erste Ligában és a román bajnokságban is szereplő gyergyói jégkorongcsapat így kényszerhelyzetbe került.
 
Mostanáig! Sikerült ugyanis megszerezni egy finn kapus aláírását.
 
Bemutatkozik Rasmus Rinne, a Gyergyói Hoki Klub új kapusa, aki nem mellesleg ma ünnepli 31. születésnapját is. Köszöntjük csapatunkban! Örülünk, hogy bejelenthetjük, a kapusposzton felmerült problémát megoldottuk, tapasztalt hálóőrrel erősítettük meg csapatunkat. 
Egy 195 cm magas, finn kapusról beszélünk, aki a finnországi elitligában 6 szezonban védett a Vaasa Sport, az Assat és a Lukko színeiben 90 százalék fölötti hatékonysággal. A Lukko-val a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett. Emellett a Mestisben, vagyis a finn másodosztályban is játszott több csapatban. 
Az osztrák hokiligában, az ICEHL-ben (EBEL) a Dornbirner EC színeiben 3 szezont játszott, ahol 93 alapszakasz meccsen, és 6 rájátszás mérkőzésen védett 90 százalék fölötti hatékonysággal.
 
– áll a GYHK közleményében.
 
A GYHK kerete
Kapusok: Ruczuj Gellért, Demeter Arnold (Sapientia U23, Csíkszeredai Sportklub), Rasmus Rinne (Grüner).
Hátvédek: Ferencz-Csibi Róbert, Fejes Nándor, Imre Patrik, Kozma Zsolt, Tódor Csaba (Sapientia U23), Matias Haaranen (KOOVEE).
Támadók: Benedek Roland, Biró Gergő, Lázár Kain, Péter Zsolt, Silló Arnold, Szabó Krisztián, Szigeti Ákos, Császár Hunor (Titánok), Sárpátki Tamás-Róbert (Hydro Fehérvár AV19), Brance Orbán (MAC HKB Újbuda), Tranca Dani (Brassói Corona), Chris Bodo (Újpest), Sébastian Sylvstre (Angers).
Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Másodedző: Góga Attila.
Kapusedző: Jukka Konstas.
Távozott: Barabás László, Csergő Hunor, Elekes-Darabont Hunor, Ivácson Roland, Nagy Csaba, Sára Tibor, Szakács Szabolcs, Joe Basaraba, Igor Bobcek, Tero Koskiranta, Eric Pance, Matic Podlipnik, Marek Troncisky, Timur Raszulov (Brassói Corona), Jordon Cooke.

A rovat legfrissebb hírei