Fülöp ezzel a góllal szerzett vezetést, remekelt Tordai is Videókkal


Veretlenül kezdték az idényt az erdélyi csapatok, hárman még gólt sem kaptak.

A hétvégén útjára indult a 112 éves román labdarúgó élvonal, a Liga 1 új idénye, az öt napos nyitóforduló pedig ennél jobban szinte nem is alakulhatott volna a négy erdélyi csapat számára: három győzelem és egy döntetlen a mérlegük, hárman még gólt sem kaptak.

Rövid összefoglalónkat kezdjük azonban rögtön a zárómérkőzéssel, amelynek egyik hőse Fülöp Lóránd volt. A 24. születésnapját négy nap múlva ünneplő támadónak ugyanis alig 14 percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze első gólját új csapatában, a Voluntariban. Mindez azonban kevés volt az üdvösséghez, Deian Sorescu mesterhármasával ugyanis végül fordítani és 3-2-re nyerni tudott az ezer sebből vérző Dinamo. A Puskás Akadémia és a Sepsi korábbi játékosának ez volt a 21. találata a Liga 1-ben – 87 mérkőzésen.
 

 

Szintén csapata egyik legjobbja volt Tordai Árpád, aki főleg a második félidőben tett sokat azért a Farul kapujában, hogy csapata nem kapjon gólt Aradon. A szintén 24 éves hálóőr a tavaszt a MOL Fehérvár kispadján töltötte kölcsönben, bajnokin tavaly novemberben szerepelt utoljára. Leginkább azért, mert vetélytársa, Mihai Aioani a román olimpiai csapattal Tokióban van. Ami a hazaiakat illeti, Bálint László edző mindössze három román játékost jelölt a kezdőbe, az UTA pedig a világjárvány miatt először játszhatott szurkolók előtt az új Neuman Ferenc Stadionban. Rögtön hatezer előtt, gólt azonban egyet sem láthattak.

Szintén kapott gól nélkül hozta le a nyitányt Niczuly Roland, a Sepsi pedig Rajko Rep és Bogdan Mitrea találataival 2-0-ra győzte le a Clinceni együttesét.





Egy harmadik kapust, a mindössze 18 éves Hindrich Ottót nem nevezte keretébe a címvédő Kolozsvári CFR, amely változatos mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott az újonc FCU Craiovával szemben. A keddi Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő kolozsváriak Ciprian Deac (10.) és az új igazolás Anas Tahiri (12.) révén szűk negyed óra alatt két gólos előnyt szereztek, ám ezt a vendégek még a szünet előtt ledolgozták: a Csíkszeredáról érkező Juan Buaza szépített (22.), majd Willian Baeten (33.) egyenlített. Az erdélyiek azonban Claudiu Petrila találatának köszönhetően (75.) mégiscsak otthon tartották a 3 pontot, következhet tehát az andorrai Lincoln Red Imps a BL-ben…

 

 Végezetül kevésbé volt eseménydús a Gaz Metan meccse, amely mindössze 600 medgyesi szurkoló előtt Nasszer Csamed 14. percben szerzett büntetőjével 1-0-ra győzte le az újonc Mioveni-t. 

A rovat legfrissebb hírei