Három magyar lány a román keretben
Értük is szoríthatunk az olimpián.
Egy kolozsvári, egy marosvásárhelyi és egy sepsiszentgyörgyi magyar lány is ott van a romániai olimpiai keretben, akik kvalifikálták magukat a pénteken rajtoló ötkarikás játékokra.
Miklós Andrea (Kolozsvár, 22 éves)
A Bukaresti CSM sportolója. A 10 fős atlétikai keretet erősíti Andrea, aki 400 m futásban fog rajthoz állni. Számára nem lesz újdonság az olimpia, hiszen mindössze 17 évesen ott lehetett Rióban, ahol a 4x400 m váltó tagjaként a 14. helyet érték el.
Ezúttal viszont egyéniben szerepel. Egyéni legjobbját 2018-ban szaladta, amikor Tampereben 52.07 alatt tudta le a 400 méret. Igaz fedett pályán, idén Isztambulban, 51.57 állt a neve mögött. Jelenleg a világranglista 53. helyén áll.
Szőcs Bernadette (Marosvásárhely, 26 éves)
A Bukaresti Steauát erősíti. Öt évvel ezelőtt Rióban kiegészítő embere volta a romániai csapatnak, de asztal mögé nem állhatott. Így az első olimpiájára készülhet. A 26 éves sportoló egyéniben és vegyesben áll asztal mögé. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség ranglistáján a 27. helyet foglalja el, kettővel megelőzve, Elizabeta Samarat. Tehát a legjobb romániai sportoló. Legjobb helyezése a 14. hely volt 2019-ben.
Az idei mérlege ötven százalékos a nemzetközi szövetség adatai szerint. Hat meccséből hármat megnyert és hármat elveszített. Párosban hét meccset tudott le, amelynek három győzelem és négy vereség lett a vége.
Incze Kriszta (Sepsiszentgyörgy, 25 éves)
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC szabadfogású birkózója, aki első olimpiájára készülhet. A háromszéki sportoló némi szerencsével lehet ott az ötkarikás játékokon. A koronavírus járványra hivatkozva az észak-koreai Rim Jong-sim nem vesz részt a játékokon és a visszalépésnek köszönhetően Kriszta előrelépett és ott lehet az olimpián. Az olimpiai kvalifikációját ugyanakkor a két évvel ezelőtti világbajnoki helyezésének is köszönheti.
Kriszta a 65 kg-osok súlycsoportjában indul és eddigi legjobb eredménye az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérem. Július 28-án indul Tokióba és augusztus 3-4-én lép majd szőnyegre.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: olimpia, miklós-andrea, szőcs-bernadette, incze-krisztina