Kapushiba is kellett az Arad pontvesztéséhez a 90. percben


Bálint László UTA-ja már a zsebben érezhette a FCSB skalpját, aztán jött az utolsó perc…

Hatalmas lehetőséget szalasztott el vasárnap este az Aradi UTA csapata, amely néhány percre volt attól, hogy hazai pályán legyőzze a tavalyi ezüstérmes FCSB együttesét a román labdarúgó bajnokság 3. fordulójában. Bálint László György csapata szinte végig vezetett, az első félidőben ráadásul komoly fölényben játszott, mégis kicsúszott a kezei közül a nagy skalp. Pontosabban Florin Iacob kapus kezei között, tehetnénk hozzá némi szarkazmussal…

Az első félidő komoly hazai fölényt hozott, Desley Ubbink 20. percben szerzett góljának komolyan megágyazott már a holland csatár és Marko Vukcsevics korábbi helyzete is. A vezetés megszerzése után az UTA nem állt le, Filip Dangubic akár növelhette volna az előnyét. Jól jelzi, mekkora a káosz a pályán és azon kívül is a FCSB-nél, hogy a 34. percben hármas cserére szánták magukat a bukarestiek. Ami szinte azonnal meghozta eredményét, a vendégek kialakították első komoly lehetőségüket, de Denis Harut fejese után a labda az oldalhálóban kötött ki.

A fordulás után fordult a kocka is: Florinel Coman és Florin Tanase révén a FCSB állt közelebb a gólszerzéshez, erre Erico da Silva válaszolt. Amikor aztán már mindenki elkönyvelte a hazaiak győzelmét, a mindössze 18 éves Ianis Stoica lövésre szánta el magát a tizenhatos előteréből, a labda megpattant az elvetődő Florin Iacob kezei előtt és a hálóban kötött ki. Védhető lövés volt, maradjunk annyiban…

Ez volt az első gól, amit az UTA a szezonban kapott, egy hazai döntetlent és egy idegenbeli győzelmet tehát újabb pontosztozkodás követett, Bálint László (aki mindössze három román játékost jelölt a kezdőbe) együttese így még veretlen a szezonban.

fotók: www.facebook.com/uta1945arad

 

A rovat legfrissebb hírei