Régi-új edző Kolozsváron!
A CFR hivatalosan is bejelentette, a korábbi sikerkovács veszi át a csapat irányítását.
Ami napok óta biztosnak tűnt, immár hivatalos: tíz hónap után ismét Dan Petrescu a Kolozsvári CFR vezetőedzője! Ezt kedd kora délután jelentette be az erdélyi egyesület hivatalos Facebook-oldalán.
„Örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük, a mai naptól kezdve Dan Petrescu a Kolozsvári CFR 1907 edzője! A szakember, akinek nevéhez fűződik a négy legutóbbi bajnoki címünk közül három, visszatért a Fellegvárba (Gruia) és mi mindannyian, a CFR család tagjai, köszöntjük és sok sikert kívánunk neki. Meggyőződésünk, hogy tapasztalatával és elhivatottságával Dan Petrescunak sikerül a következő időszakban kiemelkedő eredményeket elérnie a CFR kispadján”, olvasható a klub Facebook-oldalán.
Dan Petrescunak november elején kellett felállnia a CFR kispadjáról, ezt követően egy sikertelen időszakot töltött el a török Kayserispor élén. Helyét Kolozsváron Edward Iordanescu vette át, akinek vezetésével a CFR megvédte ugyan bajnoki címét, de a szakember nem maradt. Következett Marius Sumudica, akinek irányításával a bajnokságban ugyan 100%-os teljesítményt nyújtott a csapat az első hat fordulóban, de a nemzetközi porondon búcsúzni kényszerült előbb a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga selejtezőitől is. Ez pedig végzetesnek bizonyult, így neki is mennie kellett.
A Gazeta Sporturilor napilap szerint Petrescu három éves szerződést kötött CFR-rel. A bukaresti lap szerint visszatér a Szamos-parti város csapatához Mihai Bordeianu is. A 29 éves középpályást tavaly nyáron 1,2 millió euróért adta el a Kolozsvár a szaúd-arábiai al Kadasijah együttesének, tavasszal viszont már ismét a CFR-ben szerepelt kölcsönben, így 4 bajnoki cím megnyerésében vállalt szerepet.
fotó: www.facebook.com/cfr1907