Nem kezdtek jól az erdélyi fogathajtók


Németországban megkezdődött a kettesfogathajtó világbajnokság.

Szeptember 11. és 15-e között a németországi Debkauban zajlik a kettesfogathajtó világbajnokság, melyen Romániát Rákóczi Gergő (fotó fent), Pál Attila , Bartha Eduárd (fotó alul), Pop Paul, valamint Babo Kálmán képviseli.

Kettes fogathajtó világbajnokságot két évente szerveznek, az idei megmérettetésre 24 országból összesen 86 fogat nevezett.

A világbajnokság ezúttal is az állatorvosi vizsgálattal kezdődött, ahol - mint azt Kelemen Atillától (fotó középen), a lovas sportszövetség fogathajtó szakosztályának elnökétől megtudtuk - minden fogathajtó lova megfelelt az elvárásoknak.

"Csütörtökön már a díjhajtással el is kezdődött a verseny, a fogatoknak mintegy fele versenyzett ma, közöttük Bartha Eduárd és Babo Kálmán is. El kell mondanom, hogy az eredményekkel nem vagyok teljesen elégedett, de ott van még a maraton- és akadályhajtás, ahol jobb pontszámokat lehet majd elérni”- fogalmazott Kelemen. Bartha Eduárd 64, 23, míg Babó Kálmán 62,36 pontot szerzett.

Az elvárásokkal kapcsolatban a szakosztályvezető elmondta, hogy a hazai fogatok célja benne maradni a világ élvonalában, vagyis csapatban az első 10-ben végezni. Ugyanakkor hozzátette, hogy leginkább akkor lenne elégedett, ha a fogathajtók az első 5-ben végeznének az összesített tabellán vasárnap.

fotó: Krisztina Horváth/Hoefnet.com
 

A rovat legfrissebb hírei