Csíki gól Boszniában


A román U21-es és U19-es válogatottban is pályára lépett az FK Csíkszereda egy-egy tehetsége.

A felnőttcsapat világbajnoki selejtezőinek árnyékában a román utánpótlás-válogatottak is kihasználták a bajnoki szünetet és rendkívül aktívak voltak: felkészülési mérkőzést játszott az U19, U20 és U21-es gárda is.

Az U19-esek Bosznia-Hercegovinába töltöttek néhány napot, ahol kétszer is összemérték tudásukat a házigazdákkal: előbb 5-1-re nyertek a vendégek, majd 1-0-ra „visszavágtak” a házigazdák. Adrian Vasii szövetségi kapitány igyekezett mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, így a két találkozón teljesen más kezdőtizenegy állt fel. Így történhetett meg, hogy az FK Csíkszereda játékosa, Gergely Botond (a 3-as számú mezben) az első találkozón kezdőként 77. percet töltött a pályán, másodszor viszont annak ellenére csak a 77. percben állt be, hogy az első meccsen ő szerzett vezetést Románia számára már a 3. percben.

 

ét meccsen játszottak az U21-esek is – csak nem úgy, ahogy tervezték. Eredetileg ugyanis összecsaptak voltak Angliával is, ám a szigetországi csapatban néhány játékos pozitív koronavírus-tesztet produkált, így az a találkozó elmaradt. Helyette a második osztályos Buzau gárdájával csaptak össze a fiatalok – és nyertek 2-1-re. A mérkőzésen az FK Csíkszereda fiatal kapusa, Gyenge Szilárd csereként kapott lehetőséget. Nem úgy a Georgia elleni, 1-1-re végződő meccsen, amelyet csak a kispadról nézhetett végig.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei