Győzelemmel kezdtek a lányok


Ficzay-val ás Geréddel a kezdőben győzte le Horvátországot a román női labdarúgó válogatott.

Győzelemmel kezdte a világbajnoki selejtező-sorozatát Románia női labdarúgó válogatottja, miután két olasz légiós, Laura Rus és Cristina Carp korai góljaival 2-0-ra legyőzte Horvátország legjobbjait. Folytatás kedden, szintén hazai pályán, Litvánia ellen.

A két csapat egy csoportban volt a legutóbbi Európa-bajnokság selejtezőiben is, akkor Románia 4-1-re verte meg a horvátokat hazai pályán. Az akkor az utolsó román gólt jegyző Rus ezúttal már a 12. percben vezetést szerzett, amit a 32. minutumban Cristina Carp duplázott meg – beállítva egyben a végeredményt. Az Apulia Ttani, illetve a Sampdoria légiósainak góljaival bő fél óra alatt lerendezte a találkozót tehát Románia, amelyben Ficzay Mária (Hjorring) és Geréd Erika (Diósgyőr, 13-as mezben) végig a pályán volt, a legutóbb gólt szerző Herczeg Andrea (Szombathelyi Haladás) a 82. percben lépett pályára, Ambrus Beáta (Borgóprund) pedig a 90. percben állt be. Nagy Melinda (Diósgyőr) és Godér Brigitta (Haladás) ezúttal a kispadról szurkolhatott társaiknak.

Románia kedden Litvánia ellen folytatja útját, a G csoportban Svájc, Olaszország és Moldova található még.

világbajnoki selejtező, G csoport:
Románia – Horvátország 2-0
gólok: Rus (12.), Carp (32.)

Olaszország – Moldova 3-0
Svájc – Litvánia 4-1

fotó: frf.ro
 

A rovat legfrissebb hírei