Beleszagoltak az európai mezőnybe


Telt ház, remek hangulat.

 Hatalmas bravúrt hajtott végre az FK Csíkszereda U19-es labdarúgó csapata a 2020/2021-es idényben, hiszen minden várakozást felülmúlva román bajnokként zártak, letaszítva a trónról az egyeduralkodónak számító Gheroghe Hagi Akadémiát.

Ezen történelmi tettet senki nem vehette már a csíkiaktól és a történelem tovább íródott. A bajnoki címmel ugyanis együtt járt az ifjúsági Bajnokok Ligájában való részvétel is. A Demény Norbert által felkészített csapatnak nem kedvezett a Fortuna a sorsoláskor, hiszen a francia bajnok Angerst kapták ellenfélül.
 
Érzékeltetésképpen. A csapat legértékesebb játékosa a 17 esztendős Mohamed-Ali Cho, akinek piaci értéke 4 millió euró. Zsenge kora ellenére rendszeres tagja a felnőtt elsőosztályú – a francia élvonalban jelenleg ötödikek – csapatnak. Összehasonlításképpen az FK Csíkszereda felnőtt csapatának kerete a felét éri el.
 
Tehát nem egy súlycsoport és nem egy kávéház a két klub és a két csapat. Ennek ellenére a csíkiak fiatalok mindent megtettek, ami tellett. 
 
A telt ház előtt rendezett találkozó remek hangulatban zajlott. 
 
A mérkőzésre a Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontjai is felsorakoztak, így a hangulatra nem lehetett panasz. Háromnyelvű műsorfüzet is készült az eseményre és a sajtó részéről is nagy volt az érdeklődés, hisz élő TV és rádiós közvetítés volt. Ami, az ellenfelet illeti, a pályán is bizonyították, nagyon komoly játékerőt képviselnek, a 16. percben Payraudeau még a kapufát találta el, de rá egy percre már a harmadik szögletet végezhették el a fehér mezesek és Boma fejesénél a csíki kapus tehetetlen volt. A folytatásban is nyomás alatt tartották Albert kapuját, a labdabirtoklást nézve is magasan ők vezettek. Fél órányi játék után jutottak el először a franciák kapujáig.
 
Szünetben Demény Norbert kettős cserével próbálkozott és sokkal élénkebbé vált a játék, az FK láthatóan bátrabban kezdett játszani. A legnagyobb helyzetük Bărăbaș előtt adódott, aki kevéssel lőtt a kapufa mellé, majd Sándor próbálkozását Borne semlegesítette. A 80. percben a vendégek egy ellentámadást vezethettek és a már sárga lapos Szondi Botond csak szabálytalanul tudta megállítani Nadjet, így megkapta második sárgáját és tíz emberrel maradtak. A szabadrúgást Payraudeau végezte el, aki a kapufára bombázta a labdát. A rendes játékidő utolsó percében már nem voltak ilyen szerencsések, egy szabadrúgást követően Gergely a saját kapujába bólintott és ezzel a vendégek beállították a végeredményt.
 
A mérkőzést követően a csíki fiataloknak szólt a székely himnusz, amelyet nagyon sportszerűen a vendég együttes tagjai is végigállták.
 
A visszavágót október 20-án rendezik Franciaországban.
 
UEFA Youth League, 1. forduló
FK Csíkszereda – Angers SCO 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Boma (17.), Gergely (90., öngól)
FK: Albert Hunor – Gergely Botond, Vereguț Dániel, Bujdosó Szilárd, Marius Bărăbaș,– Casiadi-Bakó Soma, Szondi Botond, Csala Róbert – Omar El Sawy (Szabó 70.), Finna László (Biró, a szünetben), Kecskés Dávid (Sándor, a szünetben, Ketesdi 84.).
Angers SCO: Theo Borne – Alpha Camara, Kevin Boma, Yacine Gaya, Loic Breton – Lois Martins (Grange 73.), Walim Lgharbi, Waniss Taibi (Simon De Fantis 78.) – Leny Payraudeau (Elkit 90+3.), Noah Nadje (Tremblay 90+3.) , Noah Ndeke (Pruneiras 90+3.).
 
Fotó: fkcsikszereda.ro / Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei