Egyenlített a Fradi, de a Betis elvitte a három pontot
Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga csoportkörében: Peter Stöger együttese csütörtökön hazai pályán 3-1-re kapott ki a spanyol Real Betistől.
A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2-1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.
A Ferencváros a statisztikák alapján Európa egyik legjobb csapatát látta vendégül, ugyanis a Betis idei 34 tétmérkőzésén mindössze három vereséget szenvedett, az öt nagy bajnokságot tekintve pedig ezzel az élen áll, megelőzve például a Bayern Münchent (4) és a Real Madridot (5).
A zöld-fehér szurkolótáborok csodálatos atmoszférát teremtettek a Groupama Arénában, ahol bő negyed órán keresztül még helyzetig sem jutottak a csapatok, de a 17. percben a vendégek első lehetőségüket gólra váltották a világbajnok francia Nabil Fekir (fotó, lent) révén.
Az öt védővel felálló Ferencváros nem tudott komoly helyzetet kidolgozni, sokáig csak egy szöglet utáni Sammy Mmaee-fejes volt az egyetlen veszélyes lehetősége. A kapuban mindeközben Dibusz a szezon egyik legnagyobb védésével mentette meg csapatát a góltól.
A hazai szurkolók közben egy molinóval üzentek az Európai Labdarúgó Szövetségnek: "UEFA: kettős mérce egyenlőség helyett, ez nem sportszerű".
A zöld-fehérek a félidő utolsó pillanataiban egyenlítettek Myrto Uzuni gyönyörű egyéni villanása után.

A második játékrész elején a magyar bajnok beszorította a La Liga legutóbbi idényének hatodik helyezettjét, érzékelte is a bajt Manuel Pellegrini, a spanyolok chilei vezetőedzője, aki az 57. percben egyszerre hármat cserélt. A játék kiegyenlítetté vált, majd a spanyolok fokozatosan átvették az irányítást, és egy szöglet után szerencsés öngóllal másodszor is előnybe kerültek. A hajrában nagy erőkkel rohamozott a Ferencváros, de a Betis rutinosan tartotta az eredményt, az utolsó percben pedig a villámgyors Cristian Tello találatával lezárta a mérkőzést.
A csoport másik meccsén a német Bayer Leverkusen nagyon sima, 4-0-ás győzelmét aratott Glasgow-ban, a Celtic otthonában. Ennek következtében a Bayer és a Betis 6 ponttal vezeti a csoportot, Celtic és a Ferencváros egyelőre pont nélkül áll.
Európa-liga, G csoport, 2. forduló:
Ferencváros-Real Betis (spanyol) 1-3 (1-1)
gólszerzők: Uzuni (44.), illetve Fekir (17.), Wingo (76., öngól), Tello (95.)
sárga lap: Laidouni (86.), illetve Akouokou (41.), Montoya (58.), Rodri (79.)
Ferencváros: Dibusz - Wingo, Botka (Zubkov, 82.), Blazic, S. Mmaee, Civic - Vécsei, Laidouni (Loncar, 89.), Zachariassen (Nguen, 61.) - Uzuni, R. Mmaee
Real Betis: Rui Silva - Montoya, Pezzella, Bartra, Álex Moreno - Akouokou (Rodríguez, 57.), Guardado - Rodri (Roger, 81.), Fekir, Joaquin (Tello, 57.) - Borja Iglesias (Willian José, 57.)