Szőcsék a negyeddöntőben


Bernadette és Hunor is behúzta a maga meccsét a kolozsvári Európa-bajnokságon.

Továbbra is hibátlan a Szőcs-testvérekkel fémjelezte román női és férfi válogatott a Kolozsváron zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. Mindkét csapat veretlenül jutott tovább csoportjából és várja a pénteki negyeddöntőket.

A lányoknál Belgium 3-0-s legyőzése után csütörtök este Olaszországot 3-1-re múlták felül Bernadették. A marosvásárhelyi kiválóságnak ezúttal két meccs jutott és mindkettőt megnyerte. Az elsőt nagyon könnyen, Debora Vivarellit ugyanis 3-0-val (11-9, 11-4, 11-6) söpörte el, a másodikat viszont már jóval nehezebben. Giorgia Piccolini megnyerte első szettjét 11-7-re, majd a másodikat ugyanilyen arányban Berni húzta be. Aki aztán az utolsó két szettben sem hibázott, igaz, csak rövidítéssel, egyaránt 12-10-re tudott nyerni.

A férfiak Luxemburg és Finnország után Szlovéniát is legyőzték, igaz, a dél-szlávok jóval nagyobb ellenállást tanúsítottak, mint a korábbi két ellenfél. Románia hiába szerzett ugyanis mindig vezetést, a szlovénok kétszer is egyenlítettek. Bernadette bátyja, Hunor a harmadik meccsen ragadt ütőt és verte meg könnyedén Peter Hribart 3-0-ra (12-10, 11-5, 11-9), Románia pedig végül 3-2-re nyert.

A pénteki negyeddöntőben a címvédő lányok Luxemburggal, a férfiak pedig Svédországgal meccselnek az elődöntőbe jutásért.

fotók: www.facebook.com/frtmromania

 

A rovat legfrissebb hírei