Az egyik Szőcs folytathatja útját, a másik kiesett
Románia másodszor is legyőzte Luxemburgot a kolozsvári Európa-bajnokságon.
Folytathatja útját az Európa-bajnoki címe megvédéséért a román női asztalitenisz-válogatott a Kolozsváron zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben 3-0-ra legyőzte Luxemburgot. A férfiak ezzel szemben 3-1-re kikaptak Svédországtól és kiestek. Ez egyben azt is jelenti, hogy Szőcs Bernadette továbbra is versenyben van, míg bátyja, Hunor búcsúzni kényszerült.
A lányok címvédőként esélyt sem adtak az országnak, ahol 2017-ben megnyerték az Európa-bajnokságot: 3-0-ra győzték le Luxemburgot. A hercegség csapata mindössze egyetlen szettet tudott nyerni (Elizabeta Samara ellen), míg Szőcs Bernadette magabiztosan verte meg Sara de Nutte-ot 11-9, 11-5, 11-9-es játszmák után 3-0-ra. Daniela Dodean Monteiro sem hibázott, így Románia bejutott az elődöntőbe, ahol Franciaország lesz az ellenfele szombat délután.
Érdekesség, hogy Románia másodszor győzte le Luxemburgot ezen az Eb-n, a férfiak ugyanis a törpeállam ellen aratott 3-1-es győzelemmel kezdték a csoport küzdelmeit.
A férfiaknak jóval nehezebb dolga volt, ellenfelük ugyanis a legutóbbi Eb- bronzérmese, Svédország volt. Ennek megfelelően Ovidiu Ionescu rögtön elveszítette a maga mérkőzését, de a kolozsvári Rares Sipos még egyenlíteni tudott (3-2). Ezután következett Szőcs Hunor, aki ugyan megnyerte az első szettet 12-10-re Truls Moregard ellen, a folytatásban viszont már nem sok esélyt hagyott neki a svéd, aki 11-4, 11-5 és 11-8-ra húzta be a három játszmát. És mivel a fiatal Darius Movileanu is simán kikapott, Románia búcsúzni kényszerült.
fotók: www.facebook.com/frtmromania
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: asztalitenisz, európa-bajnokság, kolozsvár, szőcs, bernadette, szőcs, hunor