Szőcs Bernadette és Románia nem tudta megvédeni Európa-bajnoki címét
Két kontinensgyőzelem után a harmadik már nem jött össze – éppen hazai pályán.
Az előző két Európa-bajnokság győztese, a román női asztalitenisz-válogatott nem tudta megvédeni címét a Kolozsváron zajló kontinenstornán, miután a vasárnapi döntőben hatalmas csatában 3-2-re kikapott Németország legjobbjaitól.
Több mint magabiztosan menetelt a döntőbe a Szőcs Bernadettel, Elizabeta Samarával és Daniela Dodean Monteiróval felálló Románia, amely a csoportban 3-0-ra győzte le Belgiumot, 3-1-re Olaszországot, majd a negyeddöntőben és az elődöntőben egyaránt 3-0-ra Luxemburgot, majd Franciaországot. Azt a két országot, ahol az elmúlt két kiírást Románia megnyerte…
A döntőt Szőcs Berni kezdte, a marosvásárhelyi lány pedig nagy csatában 3-2-re alulmaradt Nina Mittelham ellen. Az első szettet Szőcs nyerte 11-8-ra, ám a német 11-7-tel egyenlített. Berni ismét előnyt szerzett 11-9-re, de Mittelham ismét egalizált 11-9-cel. A döntő szett óriási csatát hozott, de sajnos az erdélyi lány 12-10 arányban alulmaradt.
Ami rosszul kezdődik, még rosszabbul folytatódik, Sabine Winter ugyanis esélyt sem adott Elizabeta Samarának és sima 3-0-val (11-6, 11-9, 12-10) nyert. Harmadikként következett Dodean Monteiro és Chantal Mantz. Az első szettet a román lány nyerte 11-7-re, a következő kettőt pedig a német 11-7-re és 11-8-ra. Dodean Monteiro azonban egyenlített 11-5-tel, majd 11-7-re húzta be a döntő szettet, némi reményt csalva csapata helyzetébe.
A negyedik mérkőzéshez Samara és Mittelham állt oda, a forgatókönyv pedig a német Szőcs elleni összecsapását idézte: Samara kétszer is vezetést szerzett (12-10, majd 11-9), de Mittelham mindkétszer egalizált (11-8, 11-9), majd a döntő szettet is megnyerte 11-7-e.
Luxemburg és Nantes után tehát Kolozsváron nem sikerült Európa trónjára ülnie Szőcs Bernadettenek, Elizabeta Samarának és Daniel Dodean Monteirónak.
Amint arról beszámoltunk, a férfi válogatott Szőcs Hunorral a soraiban a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült Svédország ellen.
fotók: www.facebook.com/frtmromania
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: asztalitenisz, európa-bajnokság, kolozsvár, szőcs, bernadette, szőcs, hunor