Bukarestben tarolt és Kelet-Ázsiát vette célba a Nagyvárad


Jól kezdte a szezont az erdélyi gárda, amely két „egzotikus” átigazolást is bejelentett a napokban.

Négy győzelemmel kezdte az új bajnoki idényt a román férfi vízilabda-bajnokság élvonalában a Nagyvárad, amely a napokban két új játékos leigazolását is bejelentette. Mindketten meglehetősen egzotikus helyről érkeztek.

Egyikük a kazah Murat Sakenov, másikuk pedig az üzbég Kirill Rustamov.

Sakenov (fotó, fent) 31 éves, 182 centis jobbkezes védő, aki részt vett az idei tokiói olimpián is hazája csapatával, amellyel szerepelt öt világbajnokságon és négy világkupán, 2018-ban pedig megnyerte az Ázsiai Játékokat.

Rustanov (fotó) 26 éves, 177 centis és szintén jobbkezes. Noha ő az üzbég válogatott csapatkapitánya, nemzeti csapatával nem tud Sakenovéhoz hasonló eredménysor felmutatni. Nem úgy eddigi klubjaival, hiszen 2020-ban második lett a góllövő listán Franciaországban, Izraelben bajnokságot, Oroszországban kupát és bajnoki ezüstöt, Görögországban pedig bajnoki bronzot nyert, de szerepelt tovább Ausztráliában, Kazahsztánban és Magyarországon is.

Közben a Nagyvárad remekül startolt a bajnokságban, Bukarestben előbb 16-7-re és 17-3-ra verte a Triumf, majd 10-4-re és 13-10-re a Rapidot. Kováts Viktor 8, Szabó István 6, Czenk Ferenc pedig egy góllal járult hozzá a győzelmekhez.

fotók: csmoradea.ro

 

A rovat legfrissebb hírei