Győzelemmel indítottak a BL-ben


Török csapatot győztek le.

A Kolozsvári U férfi kosárlabdacsapata már azzal történelmet írt, hogy bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A Mihai Silvasan által irányított kolozsváriak a G csoportba kaptak besorolást, ahol az első meccsüket hazai környezetben a Darüssafaka ellen vívhatták.

A meccset a török csapat indította jobban és köszönhetően a kolozsvári hibáknak előbb 4–0-ra, majd 10–4-re léptek meg. A házigazdák helyenként meg-meg villantak, de nagyon döcögött a játék és ezt az isztambuli székhelyű csapat rendre kihasználta. Az első 10 perc után 21–14 volt, oda.

A második negyedet nagyon határozottan kezdték a hazaiak és Richard, illetve Stewart kosaraival mínusz háromra jöttek fel. Hiába jött a török időkérés a lendületbe jött hazaiak megállíthatatlanok voltak és a nagyszünetre egypontos előnnyel mehettek.

Innentől kezdve pedig nem engedték ki a meccset a kezükből. A harmadik negyedben sikerült továbbnövelni az előnyt és a záró felvonás előtt hat egység volt a két csapat között. És bár ez kosárlabdában nagyon kevésnek számít Mihai Silvasan alakulata hatalmas védőmunkával az előnyt megtartották és behúzták a győzelmet.

A csoport másik mérkőzését, amelyen a Happy Casa Brindisi a Hapoel U-NET Holont fogadja ma este rendezik.

Bajnokok Ligája, 1. forduló, G csoport
Kolozsvári U – Darüssafaka 66–60 (14–21, 18–10, 21–16, 13–13)


Fotó: baschet.ro
 

A rovat legfrissebb hírei