Stahl Katalin immár „hivatalosan” is halhatatlan
Hatalmas nemzetközi elismerésben részesült a romániai vívósport egyik legkiemelkedőbb alakja.
„Nekünk mindig is halhatatlan volt”, mondta a telefon másik végén Stahl Krisztina. A korábbi Európa-bajnok szatmárnémeti vívó ezekkel a megható szavakkal reagált arra, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) végrehajtó bizottsága a Halhatatlanok Csarnokába választotta be édesanyját, Stahl Katalint.
Az 1946-ban Szatmárnémetiben született Jencsik Katalin nem csak a romániai, de az egyetemes vívósport egyik kiemelkedő alakja. A nemzetközi hírű szatmári iskola alapjait lerakó Csipler Sándor tanítványa volt, aki példátlanul eredményes pályafutása során az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpián bronzérmet szerzett a román tőrcsapattal, az 1975-ös budapesti világbajnokságon viszont felért a csúcsra. Ezen kívül a román csapat tagjaként az 1965-ös és az 1970-es világbajnokságon ezüstérmet, az 1967-es, 1973-as, 1974-es, 1975-ös és az 1977-es vébén bronzérmet szerzett, míg egyéniben 1966-ban bronzérmes lett.
Sportpályafutása végzetével sem fordított hátat szeretett sportágának, edzősködni kezdett, többek között lányát, a később Európa-bajnok Krisztinát is ő készítette fel.
„Ahogy az édesapám is mondta, nekünk mindig is halhatatlan volt és biztosan ő is örülne ennek a kitüntetésnek”, válaszolta megkeresésünkre Krisztina. A pekingi olimpián pástra lépő korábbi remek vívó elmondta, a FIE-től semmilyen értesítést nem kaptak egyelőre, de azt már jelezték, hogy a bukaresti Európa-kupán a nemzetközi szövetség szeretne átadni egy díjat az édesanyja után.
Krisztina „kellemes meglepetésnek, hatalmas megtiszteltetésnek” nevezte a nemzetközi szövetség elismerését. „Most már, annyi év után, nehéz eldönteni”, jött a válasz a kérdésre, pályafutása során nehéz teher volt-e a Stahl név viselése. „Volt némi nyomás rajtam, igen, de én próbáltam nem foglalkozni ezzel, a magam útját járni. Soha nem kezeltem ezt negatívumként”, magyarázta.
A FIE közgyűlésének döntése értelmében Stahl Katalin mellett az orosz Valentina Sidorova, az olasz Andrea Cipressa, a magyar Fenyvesi Csaba, valamint a cseh Frantisek Janda került be idén a Halhatatlanok Csarnokába. A 2009-ben elhunyt Stahl Katalin a román vívósport 8. személyisége, akit ez a rangos elismerés megilletett.
Stahl Katalint 2006-ban Szatmárnémeti díszpolgárává is avatták.
fotó: vivomuzeum.hu