Becze, Vince, Orbán, Tóth és Mitri is játszott, de nem mindenki örülhetett


A lányok győzelemmel, a fiúk vereséggel kezdték a selejtezőket.

A román U17-es férfi és az U19-es női labdarúgó válogatott is elkezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatát, ám csak utóbbiak örülhettek győzelemnek az első forduló után. A két találkozón négy magyar nemzetiségű játékos is szóhoz jutott.

A fiúknál Románia a 6. selejtezőcsoport házigazdaként Oroszország ellen kezdte a kvalifikációs sorozatot – 2-0-s vereséggel. A mérkőzés drasztikus fordulatot vett, amikor Vlad Rafaila kapus utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért a 22. percben piros lapot kapott. A Farul kapusa helyére az FK Csíkszereda hálóőre, Becze Mátyás állt be. Aki a 38. percben hiába védte az első lövést, mert Igor Kozlov a kipattanót már a kapuba vágta. Ezt követően hiába tartotta jól az állásait a román csapat, a hajrá perceiben Hrihorij Komisszarov újból betalált, beállítva a 2-0-s végeredményt.

A csoport másik mérkőzésén Németország 11-0-ra elsöpörte San Marinót. A következő körben, október 23-án Románia Németországgal csap össze – a kapuban biztosan Becze Mátyással, mivel a keret másik kapusa, Rafaila eltiltását tölti majd.
Szintén selejtező mérkőzésen lépett pályára, ezúttal Máltán, az U19-es román női labdarúgó válogatott is, amely 2-1-re legyőzte Georgiát.

Adina Borodi a 37. percben szerezte meg a vezetést, de Lizi Mtskerasvili hat perccel később egyenlített. A győztes találatot a 60. percben Ioana Balaceanu érte el. A mérkőzésen Vincze Noémi (, 3-as számú mezben, Kolozsvári Olimpia) végig a pályán volt, Mitri Rita (9-es számú mezben, Székelyudvarhelyi Vasas Femina) kezdőként 67 percet játszott, míg klubtársai, Tüth Györgyi és Orbán Aranka csereként léptek pályára a 80., illetve a 90. percben. Szász-Becze Brigitta és Egyed Kriszta (egyaránt Vasas Femina) a kispadról szorított társainak.

A csoport másik mérkőzésén Izrael 1-0-ra legyőzte Máltát. A következő fordulóban, szombaton Románia a házigazdával találkozik.

fotók: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei