Megszakadt a GYHK győzelmi sorozata


Túlórás vereség.

 A Galaci VSK – Gyergyói HK páros román jégkorong bajnoki mérkőzés második felvonására a hazai oldalon nem történt változás, míg a túloldalon Szilassy Zoltán továbbra sem számíthatott Fejesre, Szabóra, Trancara, Bodóra, Sylvetrére, illetve Bíró Gergőre. Ám beöltözött Sárpátki.

A Galac sokkal erőteljesebben kezdett és Ruczujnak sok védeni valója akadt már az első percekben. Végül a kilencedik percben már ő is tehetetlen volt: Kiricsenko egy egyéni akció végén szerzett vezetést. A harmad második felére kiegyenlített lett a meccs, de sem Onodi, sem Ruczuj nem engedett. 
 
A második felvonásba hiába játszhatott több alkalommal előnybe a GYHK a rést a hazai védelmen nem találták a vendégek. Sőt a záró felvonás elején egy lövés Nyezsnyamov ütőjén irányt változtatva került Ruczuj ketrecébe. Ekkor alaposan megrázta magát a GYHK és a fokozatosan elfáradó galaci csapatot nagy nyomás alá helyezte. A 49. percig bírta a nyomást a hazai csapat. Előbb Haaranen, majd Silló is betalált. A három pontot érő győztes gól viszont már nem jött össze, köszönhetően Onodinak. Jöhetett a hosszabbítás, amely során már nagyon úgy nézett ki, hogy a szétlövések fognak dönteni a bónuszpont sorsáról. Nem így lett Constantin a hazai csapat számára eldöntötte a meccset.
 
A GYHK 10 meccses győzelmi sorozata így Galacon megszakadt.
 
Román, bajnokság, eredmény
Galaci VSK – Gyergyói HK 3–2 (1–0, 0–0, 1–2, 1–0) – h.u.
Gólszerzők: Kiricsenko (9.), Nyezsnyamov (41.), Constantin (62.), illetve Haaranen (49.), Silló (53.).
 
Fotó: Sportul Ilustrat / Sporin Pana

A rovat legfrissebb hírei