Mutatjuk a brassói és a gyergyói gólokat


Gólösszefoglalók, illetve mestermérlegek a Brassói Corona és a Gyergyói HK első Erste Liga mérkőzéséről.

A Brassói Corona háromgólos győzelemmel nyitotta meg az idényt a Schiller-Vasas HC ellen, míg a Gyergyói HK kétgólos vereségbe szaladt bele a címvédő Ferencváros otthonában a jégkorong Erste Liga nyitónapján.

Mutatjuk a két mérkőzés gólösszefoglalóját és az edzői értékeléseket.
 
Brassói Corona – Schiller-Vasas HC
 
Julius Pénzes, Corona Brassó: – Jó mérkőzést játszottunk. Tetszett, ahogy mozogtunk a jégen, a sebességünk is rendben volt, a helyzeteink is megvoltak, elégedett vagyok. Várjuk a következő találkozókat, remélhetőleg azokon is úgy jégkorongozunk majd, mint a Vasas ellen.”
 
Ladányi Balázs, Schiller-Vasas HC: – Komoly nyomás alatt voltunk az első harmadban, és végig az egész mérkőzésen igyekeztünk megvédeni a kapunkat. Sajnos a nyitó játékrész utolsó három percében vesztettük el meccset, onnan már nem tudtunk visszajönni. Gratulálok a Brassónak, de örülök annak is, hogy a saját csapatomtól is láttam jó dolgokat.
 

Ferencváros-Telekom – Gyergyói HK
 
Fodor Szabolcs, Ferencváros: – Remekül kezdtünk, az első játékrészben végig nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. A folytatásban azonban elkényelmesedtünk, ezért a Gyergyó egy gólra megközelített bennünket. Jól küzdöttek a vendégek, de kettő-egy után nekünk sikerült betalálni, amivel eldöntöttük a találkozót.
 
Leif Strömberg, Gyergyói HK: – A mérkőzés elején két elkerülhető gólt kaptunk, és nem tudtunk mit kezdeni a Ferencváros intenzív, gyors letámadásával. A második harmadtól rendbe jött a játékunk, a harmadik hazai gólig többször is egyenlíthettünk volna. A vereség ellenére nem vagyok elégedetlen a csapat játékával.
 

 Fotó: Schiller-Vasas SC - facebook

A rovat legfrissebb hírei