Megvan a csoportgyőzelem Vinczééknek, tovább álmodozhatnak


A román U19-es női labdarúgó válogatott megnyerte selejtezőcsoportját Máltán.

Georgia és a házigazda után Izrael válogatottját is legyőzte Románia U19-es női labdarúgó válogatottja a Máltán rendezett selejtezőtornán, amellyel megnyerte a B liga 4. csoportját, feljutva ezzel az A ligába. Ami egyben azt is jelenti, hogy folytathatja útját a selejtezőkben a nagy álom, az Európa-bajnokságon való részvétel felé.

Az Izrael elleni találkozó egyetlen gólját Andreea Pinzariu szerezte a 20. percben. A találkozón a vedelem jobb szélén Tóth Györgyi (Székelyudvarhelyi Vasas Femina) végig a pályán volt, a bal oldalon pedig Vincze Noémit (Kolozsvári Olimpia) a szünetben lecserélték, míg Mitri Rita (Vasas Femina) az 56., Orbán Aranka (Vasas Femina) pedig a 90. percben állt be. Szász-Bencze Brigitta és Egyed Kriszta (egyaránt Vasas Femina) ezúttal sem kapott lehetőséget.

A tornán Románia előbb Georgiát győzte le 2-1-re, majd Máltát 5-2-re. Vincze valamennyi találkozón a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Mitri az első találkozón kezdett, a másik kettőn csereként állt be, Tóth viszont az első kettőn volt csere, a harmadikon pedig kezdő. Orbán az izraeliek mellett georgiaiak ellen is csere volt, míg Szász-Bencze és Egyed egyetlen percet sem kapott Máltán.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei