Megkapta a rajtszámot Gyenes, indulhat a Dakaron


A szatmári motoros tizenkettedik alkalommal vághat neki a világ leghíresebb és legnehezebb terepralijának.

37 – ezzel a rajtszámmal vehet részt a 2022-es Dakar-ralin Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti motoros immár 12. alkalommal áll rajthoz január másodikán a legnagyobb presztízzsel büszkélkedő terepversenyen.

A rajtszám persze önmagában csak szimbolikus jelentőséggel bír. A felvezetőt a rajtszámok szerinti sorrendben kezdik el, ezt követően viszont mindig az előző napi eredmény alapján indulnak útnak, magyarázta Gyenes a Szatmári Friss Újságnak.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője ezúttal is a szervizcsapatok segítségéről lemondó versenyzők malle moto kategóriájában nevezett a Dakarra. Amely kategóriát 2020-ben megnyerte, 2021-ben pedig a második helyen zárta. Ezen kívül Mani kétszer nyerte meg a maraton versenyszámot eddigi pályafutása során, ezzel ő az egyedüli a világon, aki mindkét kategóriában nyerni tudott. Összesítettben eddig a 14. hely a legjobb eredménye, amit 2016-ban ért el.

A 2022-es versenyt az idei évhez hasonlóan Szaúd-Arábiában rendezik, a szervezők eddig nem sok információt osztottak meg az útvonalról. Ami viszont biztos: csak az utazhat be az országba, aki megkapta mindkét oltást. Ezzel együtt is a szervezők külön repülőjáratot biztosítanak Frankfurtból a Dakar résztvevői számára, a reptéren pedig negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk az érintetteknek.

A 450 köbcentis KTM motor már fel van készítve, árulta el Gyenes, a járgány november végén indul a franciaországi Marseille kikötőjéből Szaúd-Arábiába.

fotó:www.facebook.com/ManiGyenes

 

A rovat legfrissebb hírei