Sepsi: Megoldható feladat a kupában


Kisorsolták a Román Kupa negyeddöntőinek párosításait, két erdélyi gárda is érintett.

Hétfő délután a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) székházában kisorsolták a Román Kupa negyeddöntőinek párosításait. A sorozatban még két erdélyi együttes érdekelt: az élvonalbeli Sepsi és a második vonalbeli Poli Temesvár.

A 2020-ban döntőt játszó Sepsi nehéz, de nem megoldhatatlan feladatot kapott, a szintén élvonalbeli Chindia Targovistével csaphat majd össze. A Chindia rendkívül fegyelmezetten és zártan védekezik, nehéz neki gól lőni, nem véletlen, hogy a két csapat legutóbbi négy egymás elleni találkozója közül hármon nem született két gólnál több. Érdekes, de ez a következő forduló egyetlen olyan párosítása, amelyben mindkét érintett élvonalbeli.

Az előző forduló egyik meglepetését okozta a Poli azzal, hogy búcsúztatta a Rapidot, a temesváriakra ezúttal egy újabb élvonalbeli együttes, az Arges vár.

A sorozat címvédőjére, a CSU Craiovára a mezőny egyetlen harmadik osztályú együttese, a Filias vár. Amely az előző két körben egyaránt egy-egy erdélyi gárdát búcsúztatott: előbb az aradi UTA-t, majd a nagyszebeni Hermannstadtot.

A negyeddöntő mérkőzéseit november 30. és december 2. között rendezik:

A Román Kupa negyeddöntőinek párosítása:
Chindia TArgoviste – Sepsi
Poli Temesvár – Arges
ACSO Filias – CSU CRaiova
FC BUzau – FC Voluntari

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei