Visszavágott a Portónak a Nagyvárad, versenyben van a továbbjutásért
Megszerezte második győzelmét az erdélyi gárda az Európa Kupában, egy hét múlva továbbjutásért játszhat.
Visszavágott a Portóban elszenvedett vereségért (75-63) a FIBA Európa Kupa csoportkörében a Nagyvárad férfi kosárlabdacsapata, amely kedd este hazai pályán 67-58-re legyőzte a luzitánokat. A mezőny legjobbja Kris Richard (fotó) volt, aki 22 ponttal segítette győzelemhez csapatát.
Kiegyenlítetten kezdődött a H csoport 5. fordulójában megrendezett mérkőzés, amelynek első negyedében 11-10-es vendégvezetésig fej-fej haladtak a csapatok. A játékrész hajrájában azonban a vendégek rákapcsoltak és 19-12-es előnnyel zárták az első tíz percet.
A második negyedben egy fokkal magasabb sebességre kapcsolt a Nagyvárad, amely 22 pontot dobott a játékrészben, míg ellenfelének csak kilencet engedélyezett. Ennek következtében 30-30-nál egyenlíteni tudtak az erdélyiek és 39-30-as előnnyel vonultak az öltözőbe.
A harmadik negyedben is a hazaiak irányították az eseményeket, két perccel a játékrész vége előtt pedig már 10 ponttal (52-42) is vezettek, a vége pedig 54-45 lett.
Az utolsó játékrészben a hazaiak előnye végig 10-12 pont között mozgott, így győzelmük nem forgott veszélyben.
A 67-58-as siker azt jelenti, hogy a Nagyvárad három vereség mellett megszerezte második győzelmét is a csoportban. A négyest az eddig hibátlan Legia Varsó vezeti 8 ponttal, őt követi az egyaránt 7 pontos Porto és Nagyvárad, míg a Szolnok 5 ponttal utolsó – egyben búcsúzott a sorozattól.
Az utolsó fordulóban, november 17-én a Szolnok látogat Nagyváradra. Győzelem esetén és amennyiben a Legia legyőzi a Portót, a Nagyvárad továbbjut a csoportból.
fotó: www.fiba.basketball