Remek túrán van túl a Sapientia


Kilencből hét pont.

 Hazatért a Sapientia U23, miután az Európai Egyetemi Hoki Ligában (EUHL) a megszerezhető 9-ből 7 pontot bezsebelt. Az előző kiutazás alkalmával is számos biztató jelnek örülhettünk, de most végre minden a helyén volt, és az eredmények is jöttek. A hosszabbításos találkozóval együtt mintegy 184 percet játszottak a fiúk, ez alatt kevesebb, mint 7 percig vezettek csak az ellenfelek.

Az első, ötmeccses túrát most újabb három mérkőzés követte az EUHL-ben. Ezúttal sorrendben az Opole, az Oswiecim és a Zsolna várt az egyetemistákra. A hosszú utazás másnapján rögtön egy értékes győzelemmel kezdett a Sapi, ugyanis az Opolet úgy tudták négy góllal verni, hogy az első egymás elleni találkozón a lengyelek győztek hárommal.
 
A kezdeti lendület kitartott a későbbiekben is. A következő mérkőzés drámai küzdelmet hozott, amelyen a mieink mutatták jobb csapat képét, de végül a 12 gólos rendes játékidő után egy elkerülhető találattal az Oswiecim szerezte meg az extra pontot.
 
Zsolnán aztán egy kiegyenlített első harmadot követően kiszakadt a gólzsák, és nemcsak eredményesen, de kimondottan látványosan is játszottak a fiúk.
 
Jens Brändström vezetőedző a hazatérést követő értékelésében először arról beszélt, hogy miként látta a csapat teljesítményét az egyes mérkőzéseken.
 
– Az Opole elleni meccs lényegében az első harmad végére eldőlt. A második és a harmadik játékrész kiegyenlítettebb volt, de egy pillanatig sem kellett igazán izgulnunk. Ez jól megmutatta, hogy mennyire más tud lenni egy találkozó képe, hogyha kihasználjuk a helyzeteinket – kezdte a svéd szakember.
 
– A következő napon kissé csalódott voltam, mert szerintem mi voltunk a jobb csapat, kétszer is vezettünk behúzhattuk volna a három pontot. Végül a sok kiállítással olyan nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, hogy nekünk kellett a hajrában egyenlíteni a hosszabbításért. Azonban vissza tudtunk jönni, és pontot szereztünk, ami pozitívum. Igazán jó meccs volt egy erős ellenféllel szemben. A Zsolna elleni összecsapás más szempontból volt kissé furcsa, hiszen 11–3-ra győztünk, de elég lassan és álmosan kezdtünk. Az első harmad alapján bármi kisülhetett volna a meccsből, de 2–1-után dominánssá váltunk – összegezte a vezetőedző.
 
Természetesen a svéd szakember is elégedett volt azzal a fejlődéssel, amin a legutóbbi lengyel-szlovák-cseh túra óta keresztülment a csapat.
 
„Nagyon sikeresnek tartom ezt a mostani kiszállást, 9-ből 7 pontot el tudtunk hozni. Persze, százszázalékos teljesítményt szerettünk volna, de így is nagyon elégedett vagyok. Úgy érzem, hogy minél több meccset játszottunk le a szezonban, annál jobban szembesültünk, hogy mi az, amit jól csinálunk, és mi az, amin változtatnunk kell. Emiatt tudatosabbak vagyunk, pontosabban értjük és pontosabban betartjuk a taktikánkat. Ugyanakkor nagyon jót tett az önbizalmunknak a Gyergyó és a Sportklub elleni mérkőzéseken szerzett sikerélmény” – zárta értékelését Jens Brändström.
 
Eredmények
Opole HK – Sapientia U23 3–7
A Sapientia gólszerzői: Salamon Ervin (3), Benedek Tamás (2), Antal László és Márton Botond.
 
UHT Sabres Oswiecim – Sapientia U23 7–6 – hosszabbítás után
A Sapientia gólszerzői: Benedek Tamás, Márton Botond, Karda Előd Márton, György Rajmond és Antal László (2).
 
Unizia Zilina (Zsolna) – Sapientia U23 3–11
A Sapientia gólszerzői: Glofák Zsombor (2), Márton Botond (3), György Rajmond, Antal László, Salamon Ervin (2), Benedek Gergő és Becze Botond.
 
Fotó: szja.ro

A rovat legfrissebb hírei