Újpestről ismerős csatár a GYHK-nál


Erősítés.

 Új játékost üdvözölhetett a Gyergyói Hoki Klub csapata, amely hatodik légiós mezőnyjátékosának aláírását is megszerezte  a 33 éves balkezes csatár Devin DiDiomete személyében. 

 
– A ponterőssége mellett jellemző rá, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, az ellenfelek játékosai kemény ütközésekre számíthatnak amikor vele találkoznak. – írja róla a GYHK közleménye.
 
A szurkolók számára nem ismeretlen a sportoló, hiszen a 2019/2020-as idényben az Újpestet erősítette, ahol 45 meccsen 42 pontot termelt. A 2020/2021-es idényben nem játszott, míg az idei szezonban az Alpesi Ligában szereplő Meran/Merano csapatát erősítette, ahol 15 meccsen 5 pontig jutott,
 
– Egyértelmű, hogy a GYHK egy tehetséges és jó támadó erővel rendelkező csapat. Azt hiszem talán egy kis határozottság és fizikálisabb játék hiányzik. Azért vagyok itt, hogy ezt biztosítsam, úgy, hogy közben minden csapattársam biztonságban érzi magát. Készen állok, hogy bármilyen szerepkört betöltsek, amit Zoli jónak lát nekem. Mindent megteszek, hogy elnyerjük a bajnoki címet Gyergyóban. – fogalmazott DiDiomete.

A rovat legfrissebb hírei