Tízedik helyen végeztek
Pál Attila szerint el kell gondolkodni a lóállományon is...
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a 10. helyen végzett a kettesfogathajtó világbajnokságon a Rákóczi Gergőből, Pál Attilából, illetve Bartha Eduárdból álló romániai csapat. A sportolókkal a hazafelé vezető út előtt, illetve közben beszélgettünk.
A gyergyőalfalui Pál Attila kissé csalódottan mondta el, hogy sajnos egyik hazai hajtó sem tudta hozni a tőle megszokott formát. „Egész évben sokkal jobban hajtottunk. Nem értem pontosan, hogy miért, de itt a világbajnokságon nem voltunk a legjobb formában. Ugyanakkor komolyan el kell gondolkodnunk a lóállományunkon is. Azt tapasztaljuk, hogy a lipicai lovaink egyre nehezebben veszik fel a versenyt a holland, illetve német lovakkal”- fogalmazott lapunk kérdésére Pál (fotó fent).
A lóállománnyal kapcsolatos kérdéseket feszegettünk Bartha Eduárddal is. „Én 11 éve versenyzem komolyabb szinten és el kell mondanom, hogy egyre nehezebb jó eredményeket elérni egy- egy világbajnokságon. Óriási különbség van a nagy, komoly szponzorokkal rendelkező csapatok és a kisebbek között. A világbajnokságon láttunk 100.000-200.000 eurót érő lovakat is, nos ezekkel elég nehéz felvenni a versenyt”- meséli Bartha (fotó lent).
„Ugyanakkor örülünk a tizedik helynek, sikerült megőriznünk a világelitben elfoglalt helyünket és ez egy fontos célunk volt”- teszi hozzá a fogathajtó.
fotó: Krisztina Horvath/Hoefnet.com