Elhunyt a romániai vívás első nagy alakja


A kolozsvári magyar lány szerezte a román vívósport első olimpiai érmét és az első világbajnoki címét.

Január 5-én, életének 84. évében elhunyt a romániai vívósport első, nemzetközi szinten is kiemelkedő alakja, Szabóné Orbán Olga.

Orbán Olga Kolozsváron született 1938-ban. Vívni 14 éves korában kezdett el a „kincses városban” Ozoray-Schenker Lajos mester szárnyai alatt. Tehetsége gyorsan megnyilvánult, olyannyira, hogy 1956-ban, alig 18 évesen ezüstérmet szerzett az olimpia döntőjében, Melbourne-ben, tőr egyéniben. Ezzel pedig kitörülhetetlenül beírta magát a román sport történelemkönyvébe, ez volt ugyanis a román vívás első olimpiai érme.

Hat évvel később Buenos Airesben világbajnok lett – „természetesen” első romániai vívóként. Időközben férjhez ment a vízilabdázó Szabó Sándorhoz.

Szabóné Orbán Olga az olimpiákon az ezüst mellett további két bronzérmet, a világbajnokságokon pedig összesen 2 aranyat, 3 ezüstöt és 3 bronzérmet szerzett.

Az 1976-os visszavonulását követőn a Steauánál dolgozott edzőként, ám mivel megszenvedte a kommunista rendszert, amint tehette, azaz 1990-ben, Magyarországra költözött.

Szülőföldjéhez annyira kötődött, hogy a legenda szerint úgy adott autogramot: Orbán Olga (Erdély).

Nyugodjon békében!

fotó: foter.ro

A rovat legfrissebb hírei