Hindrich a hónap játékosa Kolozsváron – újabb riválisa távozott
A hatodik nyári igazolás is elhagyta a Fellegvárat, felkészül további két játékos.
A szurkolók szavazatai alapján Hindrich Ottó lett a decemberi hónap legjobb játékosa a Kolozsvári CFR-nél, derült ki a klub Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből.
A címvédő és listavezető tájékoztatása szerint szoros volt a verseny a 19 éves hálóőr és Valentin Costache között, ám végül Hindriché lett a cím. Ami nyilvánvalóan szoros kapcsolatban áll a ténnyel, hogy a Kolozsvár december hó során négy bajnokit játszott, valamennyit megnyerte és még gólt sem kapott. Ráadásul Hindrich kapuja immár 665 perce bevehetetlen.
Szintén a kolozsvári kapussal kapcsolatos hír, hogy újabb riválisa távozott a „Fellegvárból”: a litván Giedrius Arlauskis és a horvát Karlo Letica után sajtóértesülések szerint a klub a portugál Cristiano Figueiredo szerződését is felbontotta. Így már csak Cristian Balgradean és Hindrich maradt a keretben.
Érdekesség, hogy Figueiredo immár a hatodik olyan játékos, aki ebben a szezonban érkezett, de már el is hagyta a CFR-t: Ulrich Meleke (Voluntari), Anas Tahiri (Heerenveen), Emmanuel Culio, Karlo Letica és Denis Alibec után, de a klub Jonathan Rodrigueztől és Mauritániával az Afrika Kupától csütörtökön búcsúzó Guessouma Fofanától is szívesen megszabadulna…
Időközben a címvédő azt is bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönvette Cristian Negutot (26 éves) a Chindiától, cserében pedig Mihai Butean (25) és Denis Rusu (20) ugyanezen időszak erejéig Targovistére került.
fotó: hwww.facebook.com/cfr1907