Megszakadt a Sepsi remek sorozata


Vereséggel kezdték az új esztendőt a háromszéki „Sasok”.

Október 25. után először kapott ki bajnokin a Sepsi OSK labdarúcsapata: a piros-fehérek a román élvonal 22. fordulójának hétfői játéknapján 1-0-ás vereséget szenvedtek Botosani-ban. Nem a legjobban indul tehát az új esztendő a Sepsi számára.

A -10 Celsius-fokon rendezett találkozó kisebb-nagyobb helyzetekkel kezdődött mindkét kapu előtt, a gólra viszont 41. percet kellett várni. Ekkor Enrico Papa játszotta kis a Sepsi védelmének lesreállítási kísérletét, ami után már csak Niczuly Rolanddal (akinek cseréje Gedő Hunor volt) nézett farkasszemet. Az albán csatár lövésébe még bele tudott érni a kapus, de a laszti csak bevánszorgott a hálóba.

A második félidőben Catalin Golofca kétszer is közel járt az egyenlítéshez, míg a másik oldalon Eduard Florecu ziccerben találta el a kapufát. Több gól azonban már nem született, így a Sepsi hiába birtokolta 60%-ban a labdát és volt több kaput eltaláló lövése, nyolc veretlen bajnoki után üres kézzel távozott Moldvából.

A piros-fehérek 26 pontjukkal a tabella 10. helyén állnak, hat ponttal lemaradva a felsőházi rájátszást jelentő 6. helytől.

fotó: www.facebook.com/fcbotosani
 

A rovat legfrissebb hírei