Csökken a Kolozsvár előnye – Hindrich nélkül a címvédő
Ha egyszer az üzlet beindul: zsinórban második döntetlenjét érte el a kolozsvári „vasutas”, akin ismét kifogott a mumus.
Nyolc pontra csökkent a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának előnye a román bajnoki tabella élén a FCSB-vel szemben, miután a bukaresti rivális 3-0-s, Dinamo fölött aratott győzelmére a címvédő „vasutasok” csak 1-1-es döntetlennel tudtak válaszolni hazai pályán a Botosani ellen a 23. forduló záró mérkőzésén hétfő este.
A Botosani igazi mumusává vált az erdélyi sorozatbajnoknak, gondoljunk csak bele, hogy az ősszel zsinórban 7 megnyert bajnoki után a CFR Botosani-ban veszített először pontokat, ráadásul az 1-0-s vereség jelentette Dan Petrescu vezetőedző harmadik kolozsvári mandátumának kezdetét.
A listavezető CFR 9 győzelemmel zárta a tavalyi évet, amelyeken gólt sem kapott, új rekordot döntve ezzel a román labdarúgásban, majd az évet a FCSK otthonában elért 3-3-as döntetlennel kezdte. A 4. helyezett Botosani ellen Petrescu némi meglepetésre nem Hindrich Ottót állította a kapuba, hanem 8 forduló után visszatért Cristian Balgradean. Mindezt elsősorban azért, mert felépült sérüléséből Claudiu Petrila, így elfoglalhatta az U21-es korú játékosok számára előírt helyet a pályán. Petrescu ismét bizonyította tehát, amit eddig is tudtunk róla: számára a pillanatnyi célok minden közép-vagy hosszú távú perspektívánál fontosabbak. A 19 éves Hindrich hiába védett tehát parádésan, hiába hozott le 7 bajnokit kapott gól nélkül és hiába választották meg a szurkolók december hónap legjobb CFR-játékosának, a padon találta magát…
Az első félidő legaktívabb játékosa éppen Petrila volt, aki távoli bombával és egyéni szólóval egyaránt próbálkozott, de nem járt sikerrel. Mint ahogy nem járt sikerrel Billel Omrani sem, akinek közeli lövését a 44. percben Alin Seroni kézzel blokkolta. A megítélt büntető jogosságához kétség nem fér, mint ahogy Ciprian Deac higgadt végrehajtásához sem.
Egy gólos előnnyel fordult tehát a második félidőre a CFR, amely hiába birtokolta többet (53%) a labdát és találta el kétszer többször az ellenfél kapuját (6-szor a 3-al szemben), ha a Botosani a 81. percben kiegyenlített: a 8-szoros kameruni válogatott Joyskim Dawa közelről fejelt a kapuba.
Más lehetett volna a találkozó végeredménye, amennyiben a játékvezető nem int továbbot két tizenegyesgyanús szituációban is a Botosani tizenhatosán belül….
A CFR a 22. fordulóban, a rivális FCSB otthonában szerezte meg szezonbeli első döntetlenjét, most pedig rögtön a másodikat. Ha egyszer egy üzlet beindul, mondhatnánk, más kérdés azonban, hogy ez a kolozsváriakat aligha vigasztalja, tekintve, hogy mindkétszer vezettek és a hajrában kapták a gólokat. Ennek következtében a CFR 59 ponttal vezeti a tabellát, a FCSB pedig 51 egységgel követi a címvédőt.
fotó: www.facebook.com/cfr1907