Edzője szerint Corbu válogatott lehet – de milyen?


A csángó középpályás immár folyamatosan kiemelkedőt teljesít, csapata vezet. Rossi vagy Iordanescu lesz-e a gyorsabb?

„Ha így folytatja, válogatott labdarúgó lesz belőle, ráadásul neki egyáltalán nem kérdés, melyik címeres mezt választja…”, nyilatkozta az NSO-nak Hornyák Zsolt, a magyar labdarúgó NB I-ben listavezető Puskás Akadémia edzője csapata fiatal játékosáról, Corbu Mariusról a Mezőkövesden aratott 2-1-es győzelmet követően.

Ebben a szezonban ez volt a még mindig csak 19 éves játékos 18. bajnokija, amin pályára lépett. Eddig 9-szer volt kezdő és negyedik alkalommal játszotta végig a bajnokit és négy gólt szerzett.

Corbu, akinek tehetségére már külföldön is felfigyeltek, a Bákó megyei Magyarcsügésen született csángó magyar családban.. A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltjeként és az FK Csíkszereda tehetségeként került Felcsútra, klubja médiacsapatának pedig már 2020 októberében elmondta: álma, hogy magyar válogatott legyen!

Noha rendelkezik magyar állampolgársággal, semmilyen fejlemény nem történt azóta vele kapcsolatban. Legalábbis Budapesten nem, az utóbbi hónapokban ugyanis többször pályára lépett a román U20-as válogatottban. Ettől függetlenül a FIFA előírásai szerint még szerepelhet a magyar felnőtt válogatottban. A kérdés csak az, ki lesz gyorsabb: a Marco Rossi magyar vagy Edward Iordanescu román szövetségi kapitány.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy amíg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) eddig látszólag nem vett tudomást a transfermarkt.de oldalon egyre inkább emelkedő piaci értékkel (jelenleg 600.000-nél tart) felruházott középpályásról, addig a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) az ősszel a Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőn pályára küldte a Kanadában született és török felmenőkkel is rendelkező 15 éves Enes Salit, hogy megelőzze az észak-amerikai és az anatóliai „riválist”.

A kérdést tehát úgy is feltehetjük: mennyit ér egy játékos, jelen esetben Corbu álma? Kedvező esetben ő lehetne a magyar válogatott első csángó játékosa…

Tordai és a többiek

A Mezőkövesd és a Puskás Akadémia mérkőzésén nem Corbu volt az egyetlen „erdélyi” játékos, aki pályára lépett: a hazaiak kapuját ugyanis a marosvásárhelyi Tordai Árpád védte, akinek az eszén kétszer is túljárt (a 15. és a 63. percben) honfitársa, a craiovai Alexandru Baluta. A román válogatott támadó duplája el is döntötte a mérkőzést. A negyedik romániai játékos, a slatinai Andreias Calcan a 88. percben szállt be és nem tudta egyenlítéshez segíteni a hazaiakat.

Gólgazdag meccsen 3-2-re nyert a Kisvárda is a Kispest ellen, a nagybányai Claudiu Bumba a 66. percben szerezte meg a hazaiak egyenlítő találatát, majd a 82. percben lecserélték. A magyarral szemben a román válogatottat választó Adrian Rus viszont ezúttal nem volt a Fehérvár keretének tagja, a szatmárnémeti védő csapata pedig meglepetésre 2-1-re kikapott hazai pályán az újonc Debrecentől.

A Ferencváros meglepő vereségével (0-3 a Paks ellen hazai pályán) egyre izgalmasabban alakul a bajnoki címért folyó versenyfutás, hiszen Corbu és a Puskás élre állt 40 ponttal, míg a Fradi és a Kisvárda 38 ponttal követi őket.

fotó: www.facebook.com/PFLAhu

A rovat legfrissebb hírei