Egy lépésre az Eb-től Tóth Johannáék, győzelemmel kezdtek a fiúk is


Ukrajna ellen az Európa-bajnoki részvétel a tét a román női vízilabda-válogatott számára.

Egy lépésre került a nagy álomtól, az augusztusi, Splitben sorra kerülő Európa-bajnokságon való részvételtől a román női vízilabda-válogatott, miután a Bukarestben zajló selejtezőtorna második fordulójában 9-8-ra legyőzte Szlovákiát. Győzelemmel kezdett Máltán a férfi válogatott is, amely 14-1-re lépte le Litvániát.

A Steaua medencéjében zajló selejtezőtorna első fordulójában a Szeghalmi Krisztinát, Tóth Johannát, Bonca Xéniát és Szilágyi Szabinát is soraiban tudó Románia könnyed, 15-4 arányú győzelemmel kezdett Írország ellen, ez pedig megteremtette a kellő magabiztosságot a Szlovákia elleni találkozóra.

A közép-európai ország legjobbjai azonban más szintet képviselnek, mint a britek, ez rögtön az első negyedben meglátszott, amelyet 2-1-re megnyertek. Az összesen két góllal záró Tóth és az egy gólig jutó Szilágyi találataival azonban Románia a következő két negyedet meg tudta nyerni 2-0-ra és 4-2-re. A végjáték így is kiélezett küzdelmet és elképesztő izgalmakat hozott, Szlovákia pedig hiába hozta le az utolsó negyedet 4-2-re, a házigazda nyerte meg a mérkőzést 9-8-ra. A győztes találatot Tóth Johanna szerezte!

A következő fordulóban, szombat este 20.00 órakor Ukrajna lesz a román válogatott ellenfele. Amennyiben ezt a mérkőzést is sikerült megnyernie, Románia részt vehet az Európa-bajnokságon – történelme során először.

Szintén selejtezőtornán vesznek részt a férfiak is, méghozzá Máltán. A kvalifikációs sorozat első mérkőzésen a Czenk Ferenccel és Vancsik Leventével felálló román válogatott 14-1-re elsöpörte Litvánia legjobbjait.

Szombaton Írország, vasárnap Málta lesz az ellenfél.
 

fotó: www.facebook.com/FederatiaRomanadePolo

A rovat legfrissebb hírei