Ismét Székelyföldön az NB II-ben keveset játszó védő


A szovátai jobb oldali védő a román harmadik osztályban igyekszik új lendületet adni pályafutásának.

Egykor pályára lépett a román U17-es és U18-as válogatottakban is, ám miután a Liga 1 után a magyar NB II-ben sem tudott megragadni, visszatért Székelyföldre Kilyén Szabolcs István és a Székelyudvarhelyi FC-ben folytatja pályafutását, számol be az átigazolásról a szekelysport.ro oldal.

A 23 éves jobb oldali védő egykoron a Hagi Akadémián nevelkedett, majd a Viitorul kölcsönjátékosaként megfordult a Sepsiben, Marosvásárhelyen, a Mioveni-ben és a Dinamóban. Tizenöt román első-, és 33 másodosztályú találkozó után 2020 nyarán igazolt a magyar másodosztályban szerénykedő Vasashoz, majd egy évvel később a Nyíregyházához. Az NB II—ben mindössze 18 találkozó jutott neki, az idei idényben 9 alkalommal léphetett pályára a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) adatbankja szerint.

A Székelyudvarhelyi FK a román harmadik osztály 5. csoportjának listavezetője, itt próbálja meg újraindítani karrierjét a korábbi 6-szoros román utánpótlás-válogatott labdarúgó.

fotó: szekelysport.ro
 

A rovat legfrissebb hírei