Vezéráldozatot követelt a Sepsi bukaresti győzelme


A második félidőben mutatott teljesítményével megérdemelten szerzett három pontot a székely gárda, de elveszítette Niczuly Rolandot.

Az ősszel aratott 4-1-es hazai győzelem után a Sepsi idegenben is simán verte a szebb napokat is megélt Dinamót, ezúttal 3-1-re Bukarestben. A három pontért viszont komoly árat fizetett a háromszéki együttes, amely még a szünet előtt elveszítette kapusát, Niczuly Rolandnak eltörött ugyanis az egyik ujja.

Alig telt el az első negyed óra, máris vezetett a Sepsi a bennmaradásért küzdő Dinamo ellen: a 11. percben Razvan Patrichétől pattant el a saját kapusától érkező labda, a védő pedig már csak büntetőt érően tudta megállítani a kapura törő Kevin Luckassent. Marius Stefanescu állt a labda mögé és magabiztosan értékesítette a tizenegyest (0-1).

A szakadó havasesőben, felázott, mély talajon a hátrányba került Dinamo egyre inkább magára talált és többször is kiegyenlíthetett volna, ám Razvan Gradinarut a kapufa (18.), Balthazar Pierret-t pedig NIczuly állította meg. A védés közben azonban eltörött a kapus egyik ujja, így már a 39. percben le kellett cserélni. Helyére a máramarosszigeti Razvan Began állt be, a Kolozsvári CFR és a Hermannstadt korábbi játékosa másodszor léphetett pályára a 14. fordulót követően.

A bukarestiek próbálkozásai aztán az első félidő ráadásában értek góllá, meglehetősen bizarr körülmények között: Gabriel Torje a sorfalon megpattanó lövése a kapufáról az alapvonal mögé került. A szöglet után Andres Dumitrescu lerántását büntetővel sújtotta a játékvezető, Torje azonban ismét csak a kapufát találta el. A játékszer a hazaiaknál maradt, a jobb oldalról érkező beadást pedig az első gólnál nagyot hibázó Patriche fejelte be közelről (1-1).

A szünet után azonban ismét gyorsan vezetéshez jutott a Sepsi, szöglet után Branislav Ninaj fejjel szerezte meg első gólját a háromszéki gárda színeiben a 42. mérkőzésén (1-2). Ezt követően viszont már nem követte el azt a hibát a székely csapat, amit az első félidőben: nem engedte magához térni a hazai gárdát. Mi több, Vitalie Damascan, majd Luckassen is közel állt ahhoz, hogy növelje csapata előnyét. Ez végül Stefan Askovskinak sikerült a ráadás pillanataiban: a teljesen kitámadó Dinamo védelmét egy gyors kontra végén mattolta az észak-macedón csatár (1-3).

A piros-fehér csapatok csatáját tehát a Sepsi nyerte, amely öt mérkőzés után tudott ismét győzni idegenben.

A nap másik mérkőzésén egy másik erdélyi gárda is érintett volt: az Aradi UTA Daniel Florea a 87. percben szerzett góljával 1-0-ta kikapott a Chindia Targoviste együttesétől. A hazaiak csatára Erico belépése után harcolt ki büntetőt, lövését azonban Florin Iacob kapus védeni tudta. A kipattanót viszont Florea már bevágta…

A játéknap folytatásában a másik két erdélyi együttes szerdán lép pályára: a Gaz Metan 15.00 órától az Academica Clinceni otthonában vívja meg a csőd szélére jutottak rangadóját, míg a listavezető Kolozsvári CFR 19.55-ös kezdettel a negyedik helyezett Voluntari vendége lesz.

fotó: www.facebook.com/FCDinamoOfficial

A rovat legfrissebb hírei