Ismét az isztambuliak állták az erdélyiek útját


Nem jutott be a CEV Kupa döntőjébe a balázsfalvai Alba Blaj női röplabda-csapata.

Az elődöntő visszavágóját is 3-0-ra veszítette el a CSM Volei Alba Blaj női röplabdacsapata a török Eczacibaci Dynavit Isztambul ellen, így a balázsfalviak nem jutottak be a második számú európai kupasorozat döntőjébe.

Az erdélyi gárdára nem várt könnyű feladat Isztambulban, hiszen korábban az odavágót 3-0 arányban elveszítette Marosvásárhelyen. A török fővárosban aztán az első szettet viszonylag simán elbukták a balázsfalviak (21-15), ezzel pedig el is dőlt, hogy búcsúzni kénytelenek a döntőbeli részvételről szövögetett álmaiktól.

Innentől kezdve viszont már felszabadultabban játszhattak és meg is szorongatták a 16-szoros török bajnok, korábban egy Bajnokok Ligáját és két-két CEV Kupát és klub világbajnokságot is nyerő Eczacibacit.

A tavalyi esztendővel ellentétben idén tehát nem jutott be európai kupasorozat döntőjébe a Balázsfalva. Érdekesség, hogy akkor egy másik isztambuli csapat, a Jesiljut múlta fölül őket a Challenge Kupa fináléjában.

A Balázsfalva 2018-ban BL, 2019-ben CEV, 2021-ben pedig Challenge Kupa döntőt vívott, de egyszer sem tudott nyerni.

fotó:/www.facebook.com/VoleiAlbaBlaj

 

A rovat legfrissebb hírei