Legyőzte kedvenc ellenfelét a Kolozsvár


Hindrich rögtön az elején hatalmasat védett, azt követően aztán nem sok dolga akadt.

Átmenetileg 14 pontosra növelte előnyét a bajnoki tabella elején a FCSB előtt a Kolozsvári CFR, miután a román élvonalbeli labdarúgó bajnokság 29. fordulójában szerdán 1-0-ra nyerni tudott a Voluntari vendégeként.

Rövidke élvonalbeli történelme során a Voluntari többnyire a bennmaradásért küzdött, ebben a szezonba viszont sokáig állt a harmadik helyen és már biztosan a rájátszás felsőházában folytatja szereplését. Ezzel együtt nem sok esélyt adott neki a címvédő. Igaz, a 3. percben Hindrich Ottó hatalmasat nyújtózott, hogy Adam Nemec fejese után a lécre tolja a labdát, majd a szögletből Constantin Budescu ismételten a lécet találta el.

A 19. percben azonban érkezett a „kolozsváriak halálos fegyvere”: a csapatkapitány Ciprian Deac tekert be szögletből, Andrei Burca pedig a hálóba fejelt (0-1). A folytatásban aztán már a hazai kapusnak, Mihai Popának akadt néhány nagy védése, de a nem túl eseménydús mérkőzésen már nem változott az eredmény.

Az év elején elért négy döntetlen után a jelek szerint ismét formába lendült a címvédő, amely már négy győztes meccsnél jár zsinórban. Persze kit ne verjen meg, ha a kedvenc ellenfelét nem: a két csapat eddigi 16 bajnokijából 12-őt nyert meg a CFR és mindössze 2-őt veszített. Mi több, legutóbb 2018 augusztusában kapott gólt a Voluntari csapatától, akkor a jelenleg a Ferencvárosban szereplő Aissa Laidouni tudott betalálni a kolozsvári kapuba.

A CFR vasárnap délután a Dinamo ellen zárj az alapszakaszt hazai pályán.

fotó: lpf.ro
 

A rovat legfrissebb hírei