Tarolt a Kolozsvári CFR – mint ahogy a Sepsi és az UTA is Videók


Remekül, három győzelemmel zárták az erdélyi csapatok az alapszakaszt.

A Sepsi, az UTA Arad és a Kolozsvári CFR is győzelemmel zárta a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszát! Igazán elégedett azonban csak a kolozsváriak lehetnek.

Na nem azért, mert a 30. forduló vasárnapi zárónapján 4-1-re legyőzték a bennmaradásért küzdő Dinamót. Hanem azért, mert a tabella éléről várhatják a felsőházi rájátszást, méghozzá tetemes, 14 ponttal megelőzve az üldöző FCSB-ét, amely Octavian Popescu hosszabbításban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Voluntari-t (Fülöp Lóránd az 58. percben lépett pályára). A Sepsi és az UTA azonban lemaradt a felsőházról, márpedig előbbi csapat számára elvárás, utóbbi számára pedig célkitűzés volt az első hat között zárni az alapszakaszt.

A kolozsvári mérkőzés egyik érdekessége az volt, hogy két olyan játékos villogott, aki 2011 és 2015 között egyaránt a világhírű francia Olympique Marseille kötelékébe tartozott. Ezzel együtt Billel Omrani és Baptiste Aloé hivatalos mérkőzésen soha nem léptek egyszerre pályára az 1993-as Bajnokok Ligája győztesének színeiben.

Most Aloé villantott előbb, a védő ugyanis már a 4. percben egy szöglet utáni kavarodásban közelről betalált Hindrich Ottó kapujába és előnyt szerzett a bukarestieknek (0-1). A listavezető sokáig hiába futott az egyenlítésért, mígnem a 39. percben Ciprian Deac éles szögből rendkívül higgadt megoldással egalizált (1-1). Csőstől jött a baj a fővárosiak számára, hiszen az első félidő ráadásában Steliano Filip könyöklésért piros lapot kapott.

Az igazi változást azonban két csere, Omrani és Gabriel Debeljuh játékba állása jelentette. A francia hét perc alatt kétszer is gólpasszt adott a horvátnak: az 51. percben előbb inkább véletlenül (2-1), az 58. minutumban viszont sarokkal varázsolva (3-1). A 76. percben Debeljuh egy lendületes fejessel megszerezte önmaga harmadik gólját is, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

Olasz mesterek csatája Sepsiszentgyörgyön

A Sepsi és a FCU Craiova összecsapásának külön pikantériája az volt, hogy mindkét kispadról olasz edző irányította a csapatokat: a hazaiakat Cristiano Bergodi, a vendégeket Nicoli Napoli. Utóbbi örülhetett előbb, amikor egy remek támadás után a Csíkszeredáról igazolt Juan Bauza a 8. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Az előző fordulóban megsérült Niczuly Rolandot helyettesítő Razvan Begannak esélye sem volt védeni. Gedő Hunor és Fülöp István a kispadról szurkolt társainak.

A craiovaiak támadásban is maradtak, gólt azonban a hazaiak szereztek az első félidő végén, mindjárt kettőt. Előbb a 39. percben Marius Stefanescu a földön ülve talált be, majd két minutummal később Razvan Popa kapus rövid felszabadítása után Alexandru Tudoriénak csak az üres kapuba kellett bólintania. A második félidőben mindkét gárdának megvoltak a helyzetei, a gólszerzéshez azonban a szentgyörgyiek álltak közelebb: Stefanescu a kapufát találta el, Catalin Golofca pedig a kihagyhatatlant is kihagyta.

Fordított hazai pályán az UTA is, amely a 21. percben Moussa Sanoh büntetője után került hátrányba a Mioveni-el szemben, amelyben Veres Szilárd végig a pályán volt. A szünet után az aradiak egy vitatható büntetővel egyenlítettek (51.), majd a 63. percben Nicolao Dumitru gólja után gólpasszt is kiosztott a szintén a télen igazolt Philip Otelének, így a piros-fehérek otthon tartották a három pontot. 

Nem volt esélye viszont a Gaz Metan „csikócsapatának” a Chindia Targoviste ellen: Grósz Erik négy gólt is kapott a medgyesi klub fennállásának vélhetőleg utolsó bajnokiján. A 19 éves marosvásárhelyi hálóőr és az előtte játszók védők közötti kommunikáció hiánya okozta az első (Andrei Serban 5.) és a harmadik (Daniel Florea 37.) gólt is. Florea 34. percben bemutatott remek fejesénél és Doru Popadiuc 75. percben leadott lövésénél viszont nem volt esélye a fiatal magyar kapusnak.

Az alapszakaszt a 76 pontos CFR a tabella élén zárta, míg a 40 pontos UTA a 8., a 39 pontos Sepsi a 10., a 14 pontjától megszabadított Gaz Metan pedig 10 egységgel az utolsó helyen végzett. A rájátszásba a pontjaik felét viszik magukkal a csapatok. Szükség esetén felfelé kerekítenek, ami azt jelenti, hogy a Kolozsvár 38, az UTA és a Sepsi 20 ponttal folytatja, a Medgyes pedig tízzel. Amennyiben egyáltalán folytatja… 

A rovat legfrissebb hírei