Lemaradt a felsőházról az FK Csíkszereda


Nevető harmadikként a Slobozia játszhat az első ligáért.


A korlátozások feloldása után ismét szurkolástól volt hangos a csíkszeredai lelátó, huszonnégy hónap után szép számú közönség előtt játszhatott az FK Csíkszereda a román labdarúgó másodosztály alapszakaszának utolsó fordulójában.

A csíkiak szempontjából egyszerű volt a helyzet: amennyiben nyernek biztos résztvevői a felsőházi rájátszásnak, míg minden más eredmény az alsóházat jelenti.

Erősen kezdte a találkozót az FK, előbb Schieb futott szembe Popescuval, majd fél perc múlva Kovács távoli lövése centiméterekkel kerülte el a kaput. Az 5. percben a labda bekerült a brassói hálóba, de Jelena gólját a partjelző les miatt érvénytelenítette. Hat percre rá Apró indította remekül Jelenát és annak ellenére, hogy jól startolt, nem tudta átverni Popescut, aki ismét jó ütemben jött ki a kapujából. A 16. percben egy gyors indítást követően Gál-Andrezly szemfüles volt és miután labdát szerzett, Kovácsot indította a bal szélen, de a középpályás mellé rúgta. A folytatásban is több helyzetet kihagytak a hazaiak, előbb Jelena szólózott végig a pályán, de Popescu ezúttal is útját állta, majd Kovács lövése is a brassói kapusban akadt el, aztán szabadrúgásból is próbálkoztak, de Apró lövése is fölé ment.

A 40. percben megtört a jég, Marrone egy csel után gyönyörű gólt biggyeszt a brassói kapuba. A hazai öröm nem sokat tartott, a brassóiak Angelov révén betörtek a tizenhatosba és a bolgár játékos a fiatal Lambrinoc elé gurított, aki becsúszva egyenlített.

Szünet után is izgalmas játékot láthattunk, előbb Jelena cselezett ki két brassóit, lövése azonban fölé szállt, majd Schieb fejese a kapufán csattant. A túloldalon Lambrinoc óriási ziccerét Gyenge bravúrral hárította. A folytatásban a csíkiak játéka pontatlanná és idegessé vált, az ellenfél pedig remekül lassította a támadásokat. A végjátékban Valentin Suciu próbált frissíteni, de a cserék sem hozták azt a pluszt, ami hiányzott az újabb gólhoz.

Brassó közben jól tördelte a játékot és helyenként veszélyes támadásokat is vezetett Gyenge kapuja felé. A játékvezető a sok megszakítás miatt 6 percet hosszabbított, amiből a végén még tán több is lett, de újabb gól nem esett.

Ezzel az eredménnyel az FK Csíkszereda nem jutott be a felsőházi rájátszásba, miután Slobozia nyerni tudott a Ripensia ellen és pontokban beért a piros-feketéket, gólarányának köszönhetően pedig jobban állt, így hajszállal ugyan, de lecsúsztak a play-offról.

Liga 2., 19. forduló
FK Csíkszereda – FC Brassó 1–1 (1–1)
Gólszerzők
: Marrone (40.), illetve Lambrinoc (43.).

Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei